Megszólalt az IMF: Orbán erre a javaslatra mondott nemet

Az IMF csütörtöki sajtótájékoztatóján Orbán Viktor miniszterelnök szerdai brüsszeli látogatásán tett kijelentéseire is rákérdeztek újságírók. Magyarország FCL-t kért, SBA-t kaphatott volna, a 2008-as helyzethez hasonlóan.
Szabó Zsuzsanna, 2013. január 31. csütörtök, 16:32
Fotó: Napi.hu

Az IMF készenléti hitelkeretet (SBA) ajánlott Magyarországnak, amire a magyar kormány azt a szándékát jelezte, hogy azt  elővigyázatossági hitelként (P-SBA) kezelné - mondta Gerry Rice, a Nemzetközi Valutaalap külkapcsolatokért felelős igazgatója washingtoni sajtótájékoztatóján a Dow Jones kérdésére, amelyben Orbán Viktor miniszterelnök azon kijelentését kérte kommentálni, miszerint mindaddig fenntartja Budapest a rugalmas hitelkeretre vonatkozó kérését, ameddig az EU és az IMF hivatalosan nem mond nemet. Rice azt is hozzátette, hogy az erről szóló tárgyalásokat felfüggesztették.

Egy másik kérdés Orbán Viktor azon kijelentésére tért ki, amelyben elismerte, hogy a kormány a rugalmas FCL-típusú hitelkeretet kérte a Nemzetközi Valutaalaptól, ám az IMF erre nemet mondott. Az előbb elmondottak alapján akkor Orbán Viktor hazudott? - kérdezte egy másik újságíró. Rice a kérdésre válaszolva ismét elmondta, hogy készenléti hitelkeretre vonatkozó programról tárgyaltak, ilyen programot ajánlanak más, Magyarországhoz hasonló helyzetben lévő országnak is.

Orbán a szerdai Brüsszeli látogatásain tette ezt a két kijelentést, délelőtt a Bruegel Intézetben tartott előadásán, és délután José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnökével tartott közös sajtótájékoztatón.

Rice mai tájékoztatóján elhangzottak nem jelentenek újdonságot, hiszen már tavaly nyáron közölte a Valutaalap, hogy készenléti hitelmegállapodásról fog tárgyalni a magyar kormánnyal. Gerry Rice akkor azt is közölte: az IMF tudomásul veszi, hogy a magyar kormány a készenléti hitelmegállapodást elővigyázatossági hitel gyanánt fogja kezelni (azaz nem akarja felhasználni az összeget - a szerk.). Egyértelművé tette ugyanakkor, hogy nem FCL vagy PCL típusú hitelkeretről, azaz rugalmas hitelkeretről vagy elővigyázatossági hitelprogramról van szó.

A rugalmas hitelkeretre (FCL) nem is volt esélyünk, de a kormány által korábban megcélzott elővigyázatossági hitelprogramra (PCL) sem sok. (Ezekből nem kell lehívni, az érintett ország hivatalosan is közli, hogy nem tervez a pénzhez nyúlni.) Az IMF viszont nem hivatalos csatornákon keresztül már régen megüzente: Magyarországnak készenléti hitelmegállapodást (SBA) szánnak, olyat, amilyet legutóbb 2008 novemberében kaptunk.

 

A szóba került hitelkeretek
A készenléti hitelkeret (Stand-by Arragement (SBA)) program kondícióit egyedi feltételekhez szabják, de van egy séma, ami alapján eljár az IMF. A hitelprogramnak jellemzően rövid a futamideje, hiszen likviditáspótlásról, nem pedig fejlesztési kölcsönről van szó, vagyis a rövid távú fizetésimérleg-zavarok helyreállítására szolgál.
Az SBA programok jellemzően 12−24 hónapig futnak, de 36 hónapnál nem tovább. Az adósságtörlesztés a negyedévenkénti hozzáféréshez képest számított 45. hónapban kezdődik és a 60.-ban van maximálva. A finanszírozási költségeket ennyi idő alatt kell fenntartható pályára terelni hiteles gazdaságpolitikával. Ha ez nem sikerül, akkor lehetséges az IMF-program megújítása. A feltételek teljesülését általában a Valutaalap negyedévente ellenőrzi. Az SBA-csomagot jellemzően akkorára szabják, amekkora az adott ország − a magánszektor és az állam − egyéves külső refinanszírozási szükséglete. Az IMF sémája szerint az első három évben az érintett ország kvótájának 300 százaléka fölötti kölcsönre 200 bázispontos felárat számolnak, ami három év után 300 bázispontra módosul. A kamat mellé díjfizetés is társul, amelynek mértékét az országkvótához igazított skála szerint állapítja meg az IMF. Egy 15 milliárd eurós programra (korábban Varga Mihály is ekkora összegű hitelcsomagról beszélt), ami a magyar kvóta 1000 százalékát meríti ki, további 60 bázispontot kellene fizetni. 

Rugalmas hitelkeret: Flexible Credit Line (FCL)
Ezt a hiteltípust az IMF erős gazdasági alapokkal rendelkező, megbízható gazdaságpolitikát folytató országoknak kínálja, valamint azoknak, amelyek megbízható "előélettel" rendelkeznek. Elsődleges célja a válság megelőzése, illetve a válságkezelés. Ehhez a hiteltípushoz a hagyományos IMF-hiteleknél szokásos szakaszolás és feltételek mellőzésével is hozzá lehet jutni, továbbá e hitelkeret sajátossága az is, hogy azonnal lehívható a teljes keret, amelyre más IMF hitelkonstrukcióknál nincs lehetőség. A hitelek hossza 6-12 hónap, a visszafizetése megegyezik a készenléti hitelével. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy ez a program feltétel nélküli hitelnyújtás lenne. Az IMF 2009-ben három ország számára folyósított a rugalmas hitelkeretből: Mexikónak (48 milliárd USD), Lengyelországnak (21 milliárd USD), és Kolumbiának (10 milliárd USD).

A hitelnyújtás általában úgynevezett swap formájában történik, vagyis az IMF a hitelt igénybe vevő tagország a saját valutájáért cserébe SDR-t vagy más tagország valutáját adja el. A hitel visszafizetésekor ennek az ellenkezője történik.

 

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

lomb, 2013.02.03 14:51

@rigolya: Kedves demagóg lábasjószágom!

Sajnálatos módon az SBA nem "csak" negyedéves felülvizsgálatot jelent, hanem aktív beavatkozást a gazdaságpolitikába egy olyan szervezet részéről, amely bizonyítottan - saját munkatársai által is elismerten - nem a megfelelő gazdaságpolitikai eszközöket használja, vagy írja elő.

Az tudjuk, hogy a jelenlegi elosztási válságban az IMF a nem létező háttérhatalom látható, előtérbe tolt végrehajtó szerve.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

lomb, 2013.02.03 14:43

@intermezzo: "...2008 végén nem vettek fel 25MMUSD hitelt te elmebeteg"

Értem, kedves rigolya alter ego! Bár az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy míg rigolya csak becstelen, addig maga buta, mint a föld.

Ha nem vettek fel hitelt, akkor milyen lóvéból fizették pl. a MOL visszavásárlását? Vagy az egész szövege csak szófacsarásra épül?

Hát csak rajta! Éljen továbbra is a "szómágiájával". Megismertem magát.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

intermezzo, 2013.02.01 18:12

@lomb 2013. február 1., péntek 17:31: lomb! annyi eszed van mint a nicknevednek! 2008 végén nem vettek fel 25MMUSD hitelt te elmebeteg! az IMF -től hitelkeretet katak azért,h tudják finanszírozni Magyarország ill akkor még a Magyar Köztársaság lejáró adósságállományát ,m a piacok "kiszáradtak"!!!!!!!!!tehát ha nincs IMf akkor a válság miatt csőd helyzet állt volna elő. a te elmebeteg nagyvezíred pl-ul ebből az IMF hitelből vette meg a MOL részvénypakettet az oroszoktól (amin eddig kb 130 milliárd HUF-ot bukott-hol van ilyenkor a kiflilopó szépfogú szőke szenátornő s miért nem kiabál,h eltőzsdézték az állami vagyont v Sukoró cc 1 milliárdos meg sem valósult "veszteség" miatt verték a tamtamot - csak mellékesen ha hagyják megvalósulni a kaszinót bukunk 1 milliárdot s csak ÁFÁ-ban nyerünk 53 milliárdot! nem kellett!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

toti72, 2013.02.01 18:11

Meghalt Palmer.
Agyvérzést kapott Hillary.
Strassbourgban elutasították a panaszt magánnyugdíjügyben.
Úgy tűnik nem kedvez a 2013-as szám a magyargyűlölőknek.

Elvtársak! Nem ez a harc lesz a végső!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

intermezzo, 2013.02.01 18:03

@labandy, 2013. február 1., péntek 17:09: LPG fogyasztási adó 2x 50%-os emelése - ilyen az adócsökkentések kormánya! mi lenne ha nem az lenne?! éljen a magyar Mussolini alter ego minden asslicker-je! , de ne az én pénzemből!!!!!!!!!!a rohadtak
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html