Kitalálták, hogy érhet ki hamarabb a mentő a kistelepülésekre

Átlagosan hét perccel rövidült a Lébény környékén élő 20 ezer ember sürgősségi ellátása a helyi önkormányzat és az OMSZ együttműködésének köszönhetően - adták hírül.
Szász Péter, 2019. október 1. kedd, 20:14
Fotó: Napi.hu / Szabó Dániel - A kép illusztráció

Saját forrásból mentési pontot alakított ki Lébény, amelynek köszönhetően a város minden lakosához korábban ér ki a mentő. Az önkormányzat a statisztikák látva felkereste az Országos Mentőszolgálatot, akik megvizsgálták a Győr-Moson-Sporton megyei kiérési adatokat. Akkor az esetek 83 százalékában ért ki a mentőegység 15 percen belül, Lébény esetében viszont ezek az adatok a megyei átlag alatt voltak.

A mentőszolgálat egy mentési pont kialakítását javasolta.

A helyi önkormányzat erre a célra egy saját épületet ajánlott fel, amit ötmillió forintból újított fel és rendezett be a mentők számára, az ezzel járó közüzemi számlákat - évi félmillió forintot - pedig azóta is állja. A mentőegységek a környező mentőállomásokról érkeznek, ahonnan biztosítják a környező települések mielőbbi sürgősségi ellátását is. Az OMSZ a 2016 és 2018 közötti esetszámokat vizsgálva megállapította, hogy a befektetés éves szinten 7 percet javított a betegek elérési idején, ami kritikus esetekben nagyon sokat számít.

A mentési pont olyan állomáshely, ahová valamelyik környékbeli mentőállomás mentőegysége reggeli váltás után egy bizonyos időszakra (rendszerint az esti váltásig) kitelepül, így szükség esetén közelebbről indulhat és gyorsabban érkezhet a beteghez. Ilyen "kihelyezett állomás" létesülhetett többek között Solton, Révfülöpön, Dédestapolcsányban, Pálházán, Füzesabonyban, Nádudvaron, Dunaharasztiban, Hajdúsámson, Dévaványán, Kiskörén és Abádszalókon is.

HOZZÁSZÓLÁSOK