Európa élvonalában az MTA kutatóhálózata - a tudósok kitartanak

A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) folytatja a tárgyalásokat a minisztériummal. Az Akadémia a tárca kérésére elvégezte kutatóhálózatának szakmai átvilágítását, nemzetközi szakértőkkel és standardok szerint. Az előzetes eredmények szerint az MTA kutatóhálózata Európában a legjobbak közé tartozik, a gyökeres átalakítására ezért nincs szükség - hangzott el az MTA elnökségi ülésén.
Domokos Erika, 2019. március 22. péntek, 07:16
Fotó: Napi.hu / Szabó Dániel

Csütörtökön ülésezett az Akadémia elnöksége (két közgyűlés között a legfőbb döntéshozó szerv). Az ülésre meghívást kaptak az MTA kutatóközpontjainak főigazgatói és önálló jogállású kutatóintézeteinek igazgatói - közölte az Akadémia.

Lovász László, az MTA elnöke tájékoztatta az elnökséget és az intézetvezetőket az Innovációs és Technológiai Minisztériummal (ITM) folytatott tárgyalások legutóbbi fejleményeiről, így a március 8-án aláírt szándéknyilatkozatról is.

Nincs magyarázat a kutatóintézetek elvételére

Az MTA vezetői, elnöksége és kutatóhálózatának vezetői egyetértettek abban, hogy az MTA kutatóintézet-hálózatának jövőjéről a közgyűlés dönt. Az MTA - összhangban a legutóbbi, rendkívüli közgyűlés határozatával - továbbra is azt szorgalmazza, hogy a kutatóhálózatnak az MTA-nál kell maradnia, a kutatóhálózat irányításának újragondolása mellett.

Ezt támasztja alá az a háttéranyag, amelyet az MTA kutatóközpontjainak főigazgatói és önálló jogállású kutatóintézeteinek igazgatói készítettek, és március 18-án megküldtek az MTA elnökének. A dokumentum egyik fő megállapítása, hogy az ITM máig adós annak megindokolásával, hogy miért van szükség az MTA kutatóhálózatának reformjára, különös tekintettel a kutatóhálózat és az MTA közötti kapcsolat lazítására. A dokumentumban felvázolt elsődleges javaslat az, hogy a kutatóhálózat maradjon az Akadémiánál, a jelenlegi köztestületi modell revíziója mellett.

Folytatják a tárgyalásokat a minisztériummal

Az MTA a fentiek, továbbá a Lendület-kutatócsoportok vezetőinek véleménye, az Akadémia dolgozói közösségének véleménye és a tudományos közösségtől érkező egyéb vélemények figyelembe vételével folytatja a tárgyalásokat az ITM-mel - írták közleményükben.

Az MTA és az ITM két bizottságot állít fel a további tárgyalásokhoz. Az MTA elnöke által delegált tagok a következők:

  • Stratégiai és szakmai szervezeti munkacsoport: Kollár László osztályelnök (a munkacsoport vezetője az MTA oldaláról), Szathmáry Eörs főigazgató, Oberfrank Ferenc ügyvezető igazgató, Prószéky Gábor igazgató, Szakács Gergely ERC-nyertes kutató. Szakmai támogatást nyújt: Freund Tamás és Bokor József alelnök.
  • Jogi, működési és finanszírozási munkacsoport: Medve Zsuzsa főosztályvezető (a munkacsoport vezetője az MTA oldaláról), Mizsei Zsuzsa gazdasági igazgató, Kökényesi László gazdasági igazgató, Bőhm Gergely főosztályvezető. Szakmai támogatást nyújt: Török Ádám főtitkár és Vékás Lajos alelnök.

Átvilágítás: a kutatóintézetek teljesítménye kiváló

Az elnökségi ülésen a kutatóintézet-hálózat átvilágítását koordináló szakbizottságok elnökei beszámoltak az átvilágítás előzetes eredményeiről. Az MTA az elmúlt három hónapban elvégezte kutatóhálózatának szakmai átvilágítását. Az átvilágítást az ITM felkérésére végezte el az MTA, nemzetközi szakértők bevonásával, nemzetközi standardok szerint. Az adatok elemzése még folyamatban van, de annyi elmondható, hogy az átvilágítás megerősítette: az MTA kutatóintézet-hálózata Európában a legjobbak közé tartozik. A hálózat teljesítménye kiváló, és számos olyan alkotóműhellyel rendelkezik, amelyek a világ élvonalába tartoznak, és nemzeti kincsnek tekinthetők. A kutatóhálózat gyökeres átalakítására ezért nincs szükség - állapították meg. Az átvilágítás részleteit április 16. után teszik közzé.

Május végéig ad pénzt a minisztérium

Az ITM levélben tájékoztatta az MTA-t, hogy biztosítani kívánja az akadémiai kutatóközpontok és önálló kutatóintézetek részére a törvény szerint járó működési források nagy részét a 2019. május 31-ig tartó működésre. Az ITM a forrásokat közvetlenül utalja át a kutatóintézeteknek. (Az MTA a tématerületi kiválósági programban nem nyújtotta be a kutatóhálózat igényeit.)

Az Akadémiai Dolgozók Fóruma az elnökségi ülés alatt az Akadémiát támogató tüntetést tartott az MTA székháza előtt, majd átvonultak az ITM elé, ahol petíciót adtak át a minisztériumnak.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

krix6, 2019.03.22 08:59

Az MTA az elmúlt három hónapban elvégezte kutatóhálózatának szakmai átvilágítását. Az átvilágítást az ITM felkérésére végezte el az MTA"

Az MTA vizsgálta az MTA-t...
Congrat...
Nyilván nem hoztak ki rossz eredményt...
:D
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

zappara, 2019.03.22 08:45

ezt nem értem...a kormány (csak) végrehajtó szerv.-.a költségvetést tavaly megszavazta a parlament (döntéshozó)..hogy van az, hogy a parlament döntését (költségvetés) a kormány önkényesen nem hajtja végre? ennek egyáltalán van jogi alapja? (sejtésem szerint nincs)...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html