Krzysztof Tchórzewski lengyel energetikai miniszter hétfőn azt mondta: meggyőződése, hogy az elektromobiltiás fejlesztése pozitív módon járulhat hozzá az ország gazdasági növekedéséhez, a tömegközlekedés elektromosítása pedig - amit a terv szintén előirányoz - a gazdaság innovációs készségére lehet élénkítő hatással. "Be kell, hogy tagozódjunk a globális elektromosjármű-iparba, és bábáskodnunk kell az új piaci szegmens létrejötte felett Lengyelországban" - fogalmazott a miniszter, megjegyezve, hogy egy lépéssel a nemzetközi trend előtt akarnak haladni. "Meggyőződésem, hogy az elektromobilitás fejlesztése nemcsak a lengyel vállalatoknak, de a tudományos kutatásoknak is nagy lendületet ad majd" - fogalmazott.

Korábban a négy legnagyobb lengyel energetikai cég döntött úgy, hogy elektromos autót fognak gyártani. A céget már megalapították, a kocsi prototípusa azonban még nincs kész.