Az ülésnap reggel 9 órakor kezdődik, a képviselők elsőként a jegybank beszámolójáról mondhatják el véleményüket.

Az MNB jelentésében emlékeztet, 2017-ben folytatódott a magyar gazdaság dinamikus bővülése, az éves átlagos infláció 2,4 százalék volt. A jegybank monetáris tanácsa tavaly az alapkamat tartós fenntartása mellett a nemkonvencionális eszköztár alkalmazásával, illetve kibővítésével biztosította a középtávú inflációs cél fenntartható elérhetőségét és a reálgazdaság ennek megfelelő ösztönzését - olvasható a dokumentumban.

Ezt követően az NMHH tavalyi költségvetésének teljesítéséről, majd a jövő évre tervezett költségvetéséről tartanak általános vitát.

A parlament ülése október 24-én, szerdán ér véget a második héten megszokott azonnali kérdésekkel és kérdésekkel - írta az MTI.

A fotó forrása: Napi.hu/Szabó Dániel.