Negyvennégy éve nem történt ilyen! - Megszólalt Barcza

Az államadósságon belül 25 százalék alá csökkenhet a deviza részaránya, amire 1973 óta nem volt példa, 2011-ben az arány még 50 százalék volt - mondta az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) vezérigazgatója egy szakmai konferencián, az MTI tudósítása szerint.
K. Kiss Gergely, 2017. március 7. kedd, 16:29
Fotó: Napi.hu

Barcza György kiemelte, hogy a tavalyi hitelminősítői jelentések is a devizaarány csökkentésének szerepét emelték ki. Az ÁKK finanszírozási terve szerint 2017-ben 1,2 milliárd euró devizakötvény kibocsátás várható a 2,4 milliárd eurónyi lejárathoz képest, ami tovább csökkentené a devizaarányt.

Elmondta azt is, hogy régiós összehasonlításban jelenleg Bulgáriában és Horvátországban a legmagasabb devizadósság aránya 80, illetve 100 százalékkal, Romániában 50 százalék, Lengyelországban 30-35 százalék, Magyarország pedig a középmezőnyben helyezkedik el. Barcza György közölte azt is, hogy a GDP-arányos államadósság néhány éven belül 70 százalékra mérséklődhet, két évtizeden belül az adósságráta 50 százalékra csökkenhet, ami a "kommunista rezsim" örökségének hátrahagyását jelentené.

A vezérigazgató emlékeztetett, hogy az ÁKK az utóbbi években arra törekedett, hogy az adósság szerkezete több lábon álljon, akár a tulajdonosi struktúrát, akár a devizaarányt, de az állampapírpiacokat tekintve is. Magyarország 80 százalékos mutatójával egy közepesen eladósodott országnak számított, azonban az adósság kisebb részekre osztásával, felszeletelésével biztonságosabbá vált.

A vezérigazgató kedvezőnek ítélte, hogy az államadósság külföldi kézben lévő részaránya is folyamatosan csökken, 2011-ben még az államadósság csaknem 70 százaléka külföldi kézben volt, ami olyan magas szint, hogy a magyar állampapírpiac nem a magyar gazdaság igényeihez igazodott, hanem a külföldi befektetők hozamelvárásaihoz. 2016-ban ez az arány már csak 42 százalék volt, egyfelől a devizaadósság visszafogásának köszönhetően, illetve azért, mert a forintban kibocsátott állampapírok piacán nagyobb hangsúlyt kapott a lakossági állampapír.

Barcza György megjegyezte, hogy 2012 előtt lényegében nem létezett lakossági állampapírpiac, ahogy a legtöbb országban most is minimális a lakosság szerepe, mindössze 1-2 százalék. Ezzel szemben Magyarországon a lakosságtól bevont, immár csaknem hatezer milliárd forint forrás az államadósság 20 százalékát teszi ki.

Ehhez hasonló részesedéssel csupán Írország rendelkezik,8 százalékkal. A vezérigazgató rámutatott arra is, hogy a magyar lakosság megtakarításainak is egyre nagyobb része lakossági állampapírban van, míg az utóbbi években drasztikusan csökkent a befektetési jegyek, és a bankbetétek részaránya. Elképzelhetőnek tartja azt is, hogy az idei év végére a lakossági állampapír válik az első számú befektetéssé.

HOZZÁSZÓLÁSOK