Népszavazással döntenek egy gyorsforgalmi útvonaláról

Népszavazást tartanak vasárnap a Bács-Kiskun megyei Szentkirályon az M44-es gyorsforgalmi út helyi leágazásának három változatáról.
Dzindzisz Sztefan, 2018. augusztus 14. kedd, 14:14

Tavaly decemberben a kormány úgy döntött, hogy egyelőre nem folytatódik az M44-es gyorsforgalmi út építése Nagykőrös felé, hanem a forgalmat egy 18,5 kilométer hosszú ideiglenes leágazással Szentkirály területén vezetik keresztül - mondta Szabó Gellért, a település polgármestere az MTI-nek kedden. A februárban megkapott tervek szerint a települést átszelő mellékutat átépítik, majd főúttá minősítik.

A szentkirályiak aláírásgyűjtésbe kezdtek, és két másik terv is született, lényegesen más műszaki tartalommal. Ezek alapján a település átszelő mellékút minősítése megmaradna, a teherforgalmat pedig a 44-es főútra terelnék - tette hozzá.

Így nem lenne szükség jelentős kisajátításokra, és a forgalomnövekedés is elviselhetőbb lenne - mondta Szabó Gellért. (Gigantikus terveket dédelget a kormány.)

Lajos Krisztina jegyző, a szentkirályi választási iroda vezetője elmondta: a választásra jogosult 1572 lakos vasárnap reggel hattól este hét óráig szavazhat. A népszavazás akkor érvényes, ha a választópolgárok több mint fele elmegy, és érvényes szavazatot ad le. Amennyiben a szavazatok több mint fele, vagyis közel négyszáz azonos választ tartalmaz, eredményes lesz a voksolás - közölte.

Képünk illusztráció, forrása: Pixabay.

HOZZÁSZÓLÁSOK