Hányan kapnak 100 ezres nyugdíjat? És több mint 300 ezreset?

Az öregségi nyugdíj tavaly 134 ezer forint volt átlagosan. A több mint kétmillió nyugdíjas 1,8 százaléka kapott több mint 300 ezer forintot havonta.
Csernátony Csaba, 2019. december 26. csütörtök, 09:54
Fotó: Getty Images

Az öregségi nyugdíjasok száma 2013-ban lépte át a kétmilliós szintet, azóta nem volt csökkenés, tavaly pedig 2,031 millióan voltak - többek között ez derül ki a KSH összesítéséből (fizetős tartalom).

Sokan, kevesen

Az adatokból kiderül az is, hogy az öregségi nyugdíjak havi átlagösszege 2019 elején közel 135 ezer forintot tett ki, ez 4,1 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi majdnem 130 ezer forintot.

Az öregségi nyugdíjasok 1,4 százaléka - azaz több mint 28 ezren - kevesebb mint 40 ezer forintot kaptak minden hónapban. Az érintettek 16,4 százaléka - 333 ezren - pedig 80-100 ezer forintos nyugdíjat kaptak havonta.

Közel 20 százalékuk, vagyis lényegében minden ötödik nyugdíjasnak havi 100-120 ezer forint érkezett. A nyugdíjasok kétmilliós táborából több mint 36 ezren kaptak több mint 300 ezer forintos nyugdíjat, arányuk 1,8 százalékos.

MI lesz 2020-ban?

Jövőre 28 500 forint marad az öregségi nyugdíjminimum, az általános nyugdíjemelés 2,8 százalék lett.

Ez azt jelenti, hogy januártól 3800 forinttal, körülbelül havi 138 ezer forintra nő az átlagnyugdíj.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

atombandi, 2019.12.28 22:47

@Józsi2222:
Semmit. A nyugdij az eloskodes egy formaja. En megszuntetnem az allami nyugdijat, vagy olyan mely szintre vagnam vissza, amibol tovabbi adokedvezmenyeket lehetne nyujtani azoknak, akik nem csak dolgozgatnak. Amugy ez a real forgatokonyv, a nyugdij egyre kevesebbet fog erni, nincs eleg ember, aki eltartson ennyi nyugdijast.

O1G
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Józsi2222, 2019.12.28 19:46

@atombandi:
Én azt írtam, hogy mit szólsz ahhoz, hogy a jó nyugdíjból rossz nyugdíj lesz?
???
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

terabit, 2019.12.28 19:36

@Arnika: Öröm a hozzád hasonlóan jól tájékozott emberek kommentjeit olvasgatni....
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Archer58, 2019.12.28 14:18

@Arnika: Lenyúlta az önkéntest?! Húúú, mekkora szerencsém van, hogy a manyup pénzemre nem akarta rátenni a kezét.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

atombandi, 2019.12.28 12:14

@Arnika:
Az enyemet nem nyulta le. Vettem magamnak a batorsagot es beadtam, hogy nem bizom rajuk. Ugyhogy nekem megvan a manyup, van onekntes penztaram, es allami nyugdijat is fogok kapni a meglevo megtakaritasaim melle. Az orszag 99%-a engedett a zsarolasnak. Volt aki orult is neki. Majd rajonnek. En inkabb elhagytam az orszagom, de a nyugdijamat nem adtam. Voltak igy joparan.

1 biztos, mivel magyarorszagon eppen megvan a 20 ledolgozott evem, abbol mar kapni fogok jarandosagot. (az oregsegi nyugdij 43%-at.) Az angliai nyugdijjogosultsagom is gyarapodik, 25, talan ha minden jol jon ki, akkor 30 evet biztos ossze fogok szedni. Es igen, vannak megtakaritasaim is befeketetesi alapokban, amikbe folyamatosan utalgatok.

Ha a magyar allam osszecsuklik, nekem akkor is biztositva lesz a megelhetesem. Marpedig 2035 kornyeken a ratko unokak be fogjak donteni az allami nyugdijt. Meg a fidesz is csak azzal probalja meg elutni a kerdest, hogy 2035-ig "megoldottak" a nyugdijkerdest. Persze, addig dolgoznak a ratko unokak, mint az allat, magatol is menni fog, nem oldottak meg semmit. De mi jon utana? Azt kene megoldani.

O1G
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html