Meghiteleznék a 13. havit a kisnyugdíjasoknak - íme, a tervezet

A Nyugdíjas Parlament Országos Egyesület (NYPOE) kezdeményezi, hogy az átlagnyugdíj összegénél alacsonyabb havi ellátásban részesülő idősek részesüljenek a jelenlegi öregségi nyugellátásukkal azonos összegű „szenior kölcsönben”, mivel őket kiemelten sújtja a koronavírus-járvány miatt bekövetkezett negatív hatások.
K. Kiss Gergely, 2020. május 5. kedd, 12:54
Fotó: Getty Images

A 13. havi nyugdíj  - amelyet a kormányzat vissza akar építeni - az idősek számára váromány fedezetül szolgálna, vagyis költségvetési kötelezettség állna mögötte. Ennek a várománynak a terhére kellene az érintetteknek a szenior kölcsönt folyósítani -  vetette fel az egyesület.

A szenior kölcsön célja, hogy az átlagnyugdíj alatti ellátással rendelkező, magyar állampolgárságú, öregségi nyugdíjasok részére - a koronavírus-járvány miatti legsérülékenyebb társadalmi csoportnak, a kormány által beígért támogatás terhére - az élethelyzetük javítása érdekébe, a nélkülözések jelentkezésének időpontjában, forrást biztosítson.

A fedezet kapcsán az egyesület arra hivatkozik, hogy a Puskás Ferenc stadion újjáépítése nem 190 milliárd, csak 143 milliárd forintba került, a Fővárosi Állatkert fejlesztése nem 62,8 milliárd, hanem csak 43,75 milliárd forint volt, mert a különbség áffa formájában visszakerült a költségvetésbe.

A szenior kölcsönre jogosult lenne az az öregségi nyugdíjas, akinek a nyugellátása nem haladja meg a havi 150 ezer forintot. A kölcsön összegét minden a feltételeknek megfelelő: magyar állampolgárságú, öregségi nyugdíjas igényelheti. Az összege a feltételeknek megfelelő igénylőnek az egyhavi öregségi nyugellátásával azonos összeg, melyet a kölcsönfelvevő szabadon használhat fel. A szenior kölcsönre jogosult számára az igényének benyújtása utáni hónapban a kölcsön összegét a Magyar Államkincstár (MÁK) a havi ellátás kifizetésével egyidejűleg folyósítja

Visszafizetés: törlesztés és jóváírása

Az elképzelés szerint a szenior kölcsön törlesztése négy éven keresztül, egyenlő részletben történne, visszafizetését a MÁK végzi, oly módon, hogy a februári nyugellátások kifizetésekor a folyósítás összegéből levonja a kölcsön összegének egynegyedét. A kölcsönt igénylő esetleges halála esetén a fennmaradó kölcsön összege teljesítettnek minősülne. A kölcsön összegét semmilyen egyéb költség nem terheli (sem a folyósításkor, sem a törlesztéskor.

Háttérszámítás (forrás: NYPOE):

  • potenciális kölcsönfelvevő: kb. 800 ezer fő
  • potenciális kölcsön mértéke: kb. 120 ezer forint
  • MÁK által folyósítandó kölcsön összeg: kb. 96 milliárd forint (nettóban kb. 70 milliárd)
  • Visszafizetett összeg: kb. 65 milliárd forint (időközben elhunytak száma kb. 250 ezer fő).

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Elhetetlen, 2020.05.06 19:12

@Koronat_Orsosra_Mozgalom_2: Jaj, lapozok lefelé, és megint a te hülyeségedet találom. ** Nem is a kft-kről beszéltél, hanem a tsz-ekről, nézd vissza, hülyemóricka.**. Arról beszéltem, hogy az a pár tsz, amelyik nem dőlt be Torgyán dumájának, és kft-vé alakult a közös földdel és gépparkkal, az virul. Hogy nem tudod értelmezni a leírt szöveget, az nem az én hibám. Talán te nézd vissza, amit írtam, hülyemóricka! És már megint fárasztóan hülye vagy. Jó, ha nem hagyod abba az általad vesztett játszmát, akkor abbahagyom én, és elkönyvelheted, hogy te érveltél jobban. Ez veled kapcsolatban nem zavar.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Elhetetlen, 2020.05.06 18:59

@Koronat_Orsosra_Mozgalom_2: Jól van, Móricka! Annyi volt, hogy MOST ennyire tellett tőled:** De ki a f@sz fogja kitermelni, ha senki se dolgozik?**. Erre reagáltam. A mostani hozzászólásodhoz szóltam. ** de még számon is kéred rajtam hogy miért nem szóltam hozzá, miközben hozzászóltam,**. Nem azt kértem számon, hogy hozzászóltál-e valamikor valamihez is még. Azt már megpróbáltam elmagyarázni, hogy irreális elvárás, hogy egy mai kommentednél figyelembe vegye akárki, hogy mit írtál egy hónapja, egy éve, de nem érted. Most már ennyi hülyeséged után tényleg hess!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

na4, 2020.05.06 18:56

@hermelin: Te nem vagy komplett. Normális embernek nem azért van gyereke, hogy nyugdíjat termeljen, hanem azért mert szereti a kis prücsköt. Ez nem business b+.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Elhetetlen, 2020.05.06 18:34

@hermelin: Hű, de kemény vagy. Harminc alatti pár, bérelt lakásban, mondjuk ápolónő, és egy kezdő tanár. Arra sincs esélyük, hogy egy lakásbeugróra összegyűjtsenek, de kötelezzük őket két gyerekre. Ha ezt nem vállalják, keményen megadóztatnád, bár az adója egy része most is a gyerekeid ellátására, (iskola, orvos, stb,) megy. De a gyermektelen fizessen még egy életen keresztül, bár lehet, hogy rólad majd gondoskodik a gyereked, róla meg senki. És te garantálod, hogy mindenkinek a két gyereke itt adózó polgár lesz. Egy része börtönbe kerülhet, egy része adókerülő lesz, egy része külföldre megy, egy része itt adózik. Ez meg aranyos, hogy nem a saját gyermekeidtől várod el, hogy legyen nyugdíjad, hanem a gyermektelenektől, mármint az ő külön adójukból, mert amit eddig adópénzből kaptál, az nem elég.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Koronat_Orsosra_Mozgalom_2, 2020.05.06 18:15

@Elhetetlen: "nem vettem észre"

Az egy dolog, de még számon is kéred rajtam hogy miért nem szóltam hozzá, miközben hozzászóltam, idióta. Igyál kevesebbet...

Ha ha ha
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html