Rétvári: a nyugdíjasok számíthatnak a magasabb juttatásra

A kormány kitart a 13. havi nyugdíj fokozatos bevezetése mellett, és egyben a korábban vállalt nyugdíjemelési tervektől sem áll el – mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az Operatív Törzs tájékoztatóján.
Rácz Gergő, 2020. április 24. péntek, 11:30
Fotó: hirado.hu

Visszavezetik újból, fokozatosan a 13. havi nyugdíjat. Jövőre negyed havival több jön februárban, utána következőben félhavival, utána háromnegyed-havival, 2024-ben pedig kiteljesedik a program. Ez évente 70 milliárdos többletráfordítást jelent. Így végül 280 milliárd forint többletköltést jelent 2024-ben és az utána következő években.

Minden évben továbbra is a nyugdíjas inflációval emelik a nyugdíjakat, ha különbözet van, akkor azt visszamenőlegesen kompenzálja az állam, így nyugdíjas rosszul nem járhat. A kompenzáció a különböző juttatásokkal együtt 10,3 százalékot meghaladó növekményt jelentett.

A járványhelyzetben az idős emberekre való tekintettel egyszerűsítették a feltételeket, amivel gyógyszert felíratni, kiváltani lehet, családtagok, barátok is kiválthatják az idős emberek gyógyszereit - mondta Rétvári.

Kétmillió maszkot, 300 ezer pár kesztyűt és minden egyéb szükséges felszerelést eljuttat az idősotthonokba a kormány.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

matura, 2020.04.24 15:51

nyuggereknek ígyis ugyis kell valamit csepegtetni, akkor már hazudjuk, hogy ez a 13.ik-darabja és majd anno decumáre, hátha addig elviszi őket...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Archer58, 2020.04.24 15:08

Tudja, Pelikán elvtárs, egyszer majd (2022) kérni fogunk magától valamit.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

laci_52, 2020.04.24 14:39

@Magenta: Lesz itt még majd választás előtti osztogatás! Gondolj bele, '22-ben a választás előtt már félhavi nyugdíjat adnak pluszban. Ezenkívül leszólnak majd a kormánycsicska KSH-ba:"most hazudjatok kicsit magasabb inflációt!" és máris magasabb lesz a nyugdíjemelés.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

BattMan, 2020.04.24 14:03

Ez az ember is korrupt köcsög, punktum!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Cucika, 2020.04.24 13:17

Mivel a mostani helyzetben semmiben sem az országgyűlés dönt. Orbán rendeletekkel kormányoz. Itt megigérte a 13. havi nyugdíj visszavezetését. Ha visszatérünk ismét a normális kormányzáshoz akkor ezek rendeletek valószínű semmisek lesznek. Sok mindent megigért amit nem fog tudni teljesít. A másik, hogy soha nem fogunk visszatérni a normális kormányzásra és akkor a végtelenségig lehet húzni az igéretek teljesítését.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html