Lehetnének sokkal nagyobbak a magyar nyugdíjak

A magyarok túlnyomó többsége úgy véli, hogy jó lenne, ha az EU-ban közös minimálbért vagy minimálnyugdíjat vezetnének be. Még a kormánypárt híveinek többsége is egyetért ezzel.
Komócsin Sándor, 2019. május 16. csütörtök, 08:53
Fotó: Napi.hu

A magyarok 71 százaléka úgy véli, jó lenne, ha szociális kérdésekben is lenne hatása az EU-nak, például közös minimálbért vagy közös minimálnyugdíjat határozna meg - derült ki abból a közvélemény-kutatásból, amelyet a 24.hu megbízásából készített a Závecz Research.

Ez egy olyan kérdés, amelyben életkori vagy lakóhelyi alapon, sőt iskolai végzettség szerint sincs jelentős különbség a magyarok között. A pártpreferencia már meghatározóbb, de még a Fidesz-szavazók 57 százaléka is helyeselné az európai minimálbér és -nyugdíj bevezetését, míg a párt nélküliek 78, az ellenzéki szimpatizánsok 89 százaléka támogatja az ötletet.

Egy ilyen juttatást elvileg az 2017 novemberében elfogadott Európai Szociális Pillér alapján vezethetnének be az EU-ban. Ebben húsz alapelvet fektettek le, ám az egyelőre homályos, hogy ezek miként valósulhatnak meg a gyakorlatban. A szociális ügyek az EU-tagállamok hatáskörébe tartoznak.

A lazább integráció hívei - például a Fidesz - nem lelkesednek az ötletért. Orbán Viktor miniszterelnök 2017-es évértékelőjében úgy fogalmazott, hogy "az EU új hatásköröket akar magához venni a Szociális Pillér nevű kezdeményezés keretein belül". Igaz, később megszavazta azt az állam- és  kormányfőket tömörítő Európai Tanácsban, majd a göteborgi csúcson is aláírta Magyarország a nyilatkozatot.

Azonban az eddig leírtak miatt ez még nem sokat jelent: a konkrétumok kidolgozás előtt állnak, és ez nem lesz zökkenőmentes, mert az előrejelzések szerint az eddiginél megosztottabb Európai Parlament alakulhat az EP-választás nyomán, ahol bonyolult koalíciókat kell összehozni a többség megszerzéséhez.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

tlg01, 2019.05.16 10:19

@Panzerkraftwagen_Drei: miért nem mégy
vissza bangladesbe - ott sokkal jobb
lenne fasza nyugdíjad is
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Panzerkraftwagen_Drei, 2019.05.16 09:30

Azonos munkáért azonos bért! Az áraink már németek, csak a béreink bangladesiek!

Ha ha ha
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

na4, 2019.05.16 09:10

Ja persze. A görögök egész nap a napon heverésznek, a németek meg szarrá dolgozzák magukat, és legyen azonos a nyugdíj. Hahaha.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html