Csak egyszer csönget a postás a rezsiutalvánnyal - itt vannak a részletek

Megjelent a nyugdíjasoknak szóló rezsiutalványokról szóló kormányrendelet. A rezsiutalványra az öregségi nyugdíjasok mellett a nyugdíjszerű ellátásban részesülők jogosultak; ez nagyjából 2,6 millió embert érint - közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ.
Domokos Erika, 2019. augusztus 23. péntek, 19:11
Fotó: Getty Images

Minden nyugdíjas szeptember 30-ig 9 ezer forintot kap "rezsiutalvány" címén - jelentette be Gulyás Gergely kancelláriaminiszter a mai kormányinfón. Ebből gáz- és villanyszámla fizethető, 2020. március végéig használható fel.

A Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK) péntek este kiadott közleménye szerint a kormány megbecsülése jeleként nyújtja a rezsiutalványt a nyugdíjasoknak, amit a gazdaság jó teljesítménye tesz lehetővé. A kormány fontosnak tartja, hogy az idősek is részesüljenek a gazdasági eredményekből.

A rezsiutalványok értéke egyszeri 9000 forint, amit három darab 3000 forintos címletben kapnak meg a jogosultak. A rezsiutalványokat a Posta kézbesíti szeptember 30-ig és azokat 2020. március 31-ig lehet felhasználni. A Posta a kézbesítést kizárólag egyszer kísérli meg. A postai kézbesítés eredménytelensége esetén az ismételt kiküldés iránti kérelmet a Magyar Államkincstárnál kell előterjeszteni november 30-ig. Az utalvány adómentes - írta a KTK.

A rezsiutalványra jogosultak körét a kormányrendelet részletezi, eszerint utalványra jogosultak - a teljesség igénye nélkül - a 2019 májusában ellátásban részesülő öregségi nyugdíjasok, özvegyi nyugdíjasok, a szülői nyugdíjat, árvaellátást, korhatár előtti ellátást, rokkantsági ellátást, rehabilitációs ellátást, baleseti járadékot, rokkantsági járadékot, fogyatékossági támogatást, vakok személyi járadékát kapó személyek.

A rezsiutalványokat földgáz- és villamosenergia szolgáltatás kifizetéséhez lehet felhasználni: postai csekk befizetéséhez vagy közvetlenül a szolgáltató ügyfélszolgálatán lehet átadni. A részletes tájékoztatás a szolgáltató ügyfélszolgálati átvételről a szolgáltató honlapján lesz elérhető. Egyszerre több utalványt is és egyszerre több csekk befizetéséhez is fel lehet használni. A befizetésnél az utalványokon szereplő összeget kiegészíteni csak készpénzzel lehet, bankkártyával nem. Az utalvány készpénzre nem váltható. A szolgáltató ügyfélszolgálatán átadott rezsiutalványok értékét a szolgáltató haladéktalanul, de legkésőbb az átadást követő 15 napon belül jóváírja a fogyasztó folyószámláján. A rezsiutalványokról érdeklődni a 1818-as kormányzati ügyfélvonalon lehet - áll a közleményben.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

lauda, 2019.08.26 10:12

@rigolya: Nem tudom megértetted-e amit írtam ??? Ez nem nyugdíj , nem ismerem a törvényi hátteret , hogy az ilyen juttatásokat , hogy kell , lehet kifizetni.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

rigolya, 2019.08.26 09:35

@lauda: Megint megkérdem, mint a bözsike-papírnál is:
Miért olcsóbb ez a megoldás, mint a nyugdíjhoz csapni 9.000 Ft-ot?

Jah, hogy a Postát támogatni kell?
Jah, hogy mindenhová ordítozva kommunikálni kell?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

csaba7272, 2019.08.26 09:09

Nagy az isten állatkertje! Ki volt az a nemnormális, aki ezt a megoldást kitalálta??? A kormány, és minden szolgáltató által javasolt a csoportos beszedés. Számlára, és nem készpénzben kapja a nyugdíjat szerencsétlen nyugdíjas, hogy ne rabolják ki. Hogy intézze ezt el??? Megint magyarosra sikeredett a dolog. Fű alatt ösztönzi az üzleteléshez nemértő nyugdíjast, hogy adja el, váltsa valahogy kápéra az utalványt.
Ha nyugdíjas lennék, ráírnám az átvett utalványra, hogy Te idióta, aki ezt a megoldást kitalálta! -és visszaküldeném a feladónak, hogy szaladgáljon a szolgáltatókhoz ő!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

amerika, 2019.08.25 16:58

A postás csak egyszer viszi ki az utalványt. Mégis ezt hogy gondolják? Akármilyen szerény is az összeg, a nyugdíjas menjen kéregetni? Szégyeljétek magatokat.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Belze Bubi, 2019.08.25 16:39

@toferi41@freemail.hu: Feltéve, hogy elbaltázásról, s nem szándékos trükközésről van szó..., s azt is, hogy ha hiba, akar-e és képes-e önkritikusan korrigálni az elqró.
Az általad taglaltak mellett, van aki már a fával fűtők lehetőségeit is feszegeti, más pedig az összeget..., én - a legjóhiszeműbb alapállásból - úgy látom, hogy a kivitelezés csúfolt űz a kormány deklarált modellje szerint élő és eljáró, s jogosult státuszú nyugdíjasokból is, azokból akik nyugdíj mellett dolgoznak (s ezért leginkább nincsenek otthon amikor csenget a postás), nem készpénzzel és sárga csekkel fizetnek, hanem korszerű banki eszközökkel..., s emiatt a bürokrácia labirintusában való szenvedésre kényszerülnek, hogy - sikeresen és remélhetően komolyabb egészségkárosodás nélkül, de bizonyosan megszívatva, s lelkileg aligha feldobva - kivergődve az útvesztőből, hozzájussanak a nekik címzett ajándékhoz..., amiért hálásnak is illik lenniük, akár már két nappal a fűtési szezon hivatalos kezdete előtt is.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html