Fordulat készül a nők nyugdíjazásánál - kiegészítést javasolnak

A gyermekvállalás nyugdíjrendszerbeli elismerését, az induló nyugdíjak összegénél a felnevelt gyermekek számának figyelembevételét szorgalmazza a Magyar Nemzeti Bank (MNB). Ezzel felmelegítették Botos József és Botos Katalin közgazdászok 2012-es javaslatát, amelynek ötletei azóta többször is felvetésre kerültek a kormányzathoz közelálló szakemberek körében. Meglehet, hogy a kabinet fontolóra is veszi hamarosan.
K. Kiss Gergely, 2019. február 27. szerda, 18:02
Fotó: Shutterstock

A magyar nyugdíjrendszerben az aktív korú járulékfizetők teremtik elő a szülők generációjának nyugdíját. A jelenlegi demográfiai tendenciák tartós fennmaradása azt eredményezheti, hogy a jövőben a munkaképes korúak egyre kisebb létszámú korosztályainak kell majd fizetnie az időskorúak növekvő létszámú csoportjának nyugellátását - értékelnek az MNB friss, 330 pontos Versenyképességi programjában.

A jegybank szakértői szerint a gyermeknevelés nyugdíjrendszeren belüli elismerése hozzájárulhat a demográfiai trendek megfordításán keresztül a társadalombiztosítási (tb) nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságához és a megfelelő színvonalú nyugellátások biztosításához.

A gyermekvállalás effajta elismerése alapvetően két célt szolgálhat. Egyrészt a méltányosságot, azaz a gyermeknevelés többletköltségének ellensúlyozását, másrészt a gyermekvállalás ösztönzését. Az első cél mögött az áll, hogy a gyermeknevelés költségei jellemzően az egyének szintjén jelentkeznek, ugyanakkor a gyermeknevelés társadalmi hasznot is jelent (például a gyermektelenek nyugdíjának fedezetét is a mai gyermekek jövőbeli járulékai fogják jelenteni).

Jóval 60 előtt hátrányba kerülnek a nők

A nyugdíjkifizetéseknél a nemek közötti különbség elsősorban a bérek közötti egyenlőtlenségeket tükrözi, a nők ugyanis átlagosan kevesebb időt töltenek a munkaerőpiacon a gyermekneveléssel töltött évek miatt, nagyobb arányban dolgoznak részmunkaidőben és alacsonyabb az életpálya-keresetük. A nemek közötti bérrés 2016-ban 14 százalék volt Magyarországon, ez lényegében megegyezik a nyugdíjaknál megfigyelt eltérés mértékével.

A felnevelt gyermekek számának növekedése a nők életpálya-keresetének és a megszerzett szolgálati éveknek a csökkenését, és így számukra alacsonyabb induló nyugdíjat eredményez. Egy 2012-es kismintás felmérés eredményei alapján minél több gyermeket nevelt fel egy nő Magyarországon, annál alacsonyabb volt a nyugdíj-biztosítási jogszerzése. A háromgyermekes anyák számára például átlagosan 22 százalékkal alacsonyabb induló nyugdíjat állapítottak meg, mint a gyermekteleneknek.

Az MNB által most bemutatott intézkedések a gyermeket vállaló szülők (elsősorban anyák) helyettesítési rátájának növelését célozzák annak érdekében, hogy ne érje hátrány a járulékfizető gyermekeket felnevelő szülőket az induló nyugdíj számításakor.

Már a gyerekesek induló nyugdíját felturbóznák

Azt javasolják, hogy a felnevelt gyermekek száma alapján kapjanak a szülők egy bizonyos mértékű nyugdíj-kiegészítést. Ez a kiegészítés lehet fix összegű, a nyugdíj százalékában megállapított mértékű vagy a gyermek keresetének százalékában meghatározott összegű. A jegybank szerint Franciaországban például a három vagy több gyermeket felnevelő anyák 10 százalékos nyugdíjnövelést kapnak.

A gyermekek bruttó béréhez kötött nyugdíjkiegészítés azon gyermekek után járna, akik munkát vállalnak Magyarországon, ami a munkaerőpiac fehéredéséhez (a tényleges munkabér alapján megvalósuló adó- és járulékfizetésre való ösztönzés által) és a külföldön dolgozó munkavállalók hazatéréséhez is hozzájárulhat - állítják az MNB-nél.

A bruttó béren alapuló kiegészítés azt is figyelembe veszi, hogy a gyermekek felsőfokú végzettségének megszerzése a szülők számára jellemzően többletköltséget jelent, és a magasabban képzett munkavállalók általában véve nagyobb összegű járulékfizetéssel gyarapítják a nyugdíjkasszát. A gyermeket nevelő szülőket pedig hosszú távon arra ösztönözheti, hogy minél többet szánjanak gyermekeik oktatására - írják a programban.

Számoljanak a családi kedvezménnyel is a nyugdíj-megállapításnál

Az öregségi nyugdíj alapjául szolgáló havi átlagkereset meghatározásakor a nettó jövedelem számítása az alábbi módon történik jelenleg:

  • először a bruttó bérből levonják a kifizetés időpontjában hatályos jogszabályokban meghatározott járulékot (egészségbiztosítási járulék, munkaerő-piaci járulék és egyebek).
  • Ezt követően az egyes években hatályos személyi jövedelemadó (szja) kulcsnak megfelelő mértékű szja-t levonják. E korrekciónál nem a ténylegesen befizetett szja-t vonják le a bruttó bérből, hanem a hatályos kulcs alapján hipotetikusan képzett mértéket.

Ez azt jelenti a gyakorlatban, hogy a családi adókedvezmény szja-csökkentő hatása nincs figyelembe véve a nyugdíj összegének megállapítása során. A családi adókedvezménynek a nettó jövedelem számítása során való figyelembevétele azt eredményezné, hogy a jelenlegi számítási módszertanhoz képest magasabb nettó keresetet állapítanának meg a gyermeket nevelő, családi adókedvezményt igénybe vevő szülők számára az induló nyugdíj összegének meghatározásakor - érvelnek a Magyar Nemzeti Bank javaslatcsomagjában..

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

na4, 2019.02.28 07:41

Téves az egész koncepció. Az egész nyugdíjrendszer elavult, és téves, azt kellene rendbe tenni. Ráadásul nagyon visszatetsző, hogy azért legyenek gyerekeink, hogy fizessék a nyugdíjunkat. Normális embernek nem a nyugdíjért van gyereke, hanem mert szereti a kis tücsköt. Arról nem is beszélve, hogy az egész elképzelés megalázóan diszkriminatív. És végül: a világot nem a kihalás, hanem a túlnépesedés fenyegeti.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Der_Zahnarzt, 2019.02.28 01:48

Mocskos cenzúrázó patkányok, ha időközben gazdát váltottak is, sorosról orsósra, persze csak a hülye hiszi hogy ez bármi különbséget jelent. 3 kommentelő írta le hogy ez semmi más mint cigányszaporítás, persze mind a hármat töröltétek, ti szánalmas cenzorpatkányok, de pont annyit értek el vele, ti patkányok, mint Orsós gazdátok a manapság már naponta bejelentett hisztérikus intézkedéseivel. A nagy büdös semmit, mert a rabszolgák leléptek, nem tartják el többé sem a fölcsuti boxos mutyitársulatát, sem ingyenélő hülyenyugger szavazóit, sem az orrba-szájba szaporított cigányokat, sem titeket, véleményeteket aprópénzért eladó szánalmas bérfirkászokat.

Ha ha ha
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

antitroll, 2019.02.27 21:43

@Der_Zahnarzt:
Például amit most írtál, az simán elakad a modinál. Pont erről beszéltem.
Én normális hangnemben emberszámba vettelek. Hibáztam...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

antitroll, 2019.02.27 21:42

@csaba1002:
A mostani nyugdíjrendszernek már annyi, a jövő nyugdíjasokat már leírták, a jelenlegieket meg most nyírják. Lásd 2,7% nyugdíjemelés és helyettesítési ráta romlása.
Jelen körülmények között egyetlen dolog történhet és ez a társadalmi igazságosság irányába való lépés. Igen, racionális alapon támogatnék egy ilyen kormányzati lépést. Sok mindennel nem értek egyet, de a ezzel a kormányzati elképzeléssel igen.
Még mielőtt nekem estek. Ez egy egymondatos általános cél megfogalmazás. Egy ilyen törvény 100-150 oldalas lenne, azaz az önhibájukon kívül hátrányba kerülők problémáját nem itt kell megoldani, hanem abban kompenzálni. Itt csak általános elvekről van értelme beszélni.
A feldobott kérdés, nyilván jól illeszkedik a CSOK és egyéb családtámogatás növelési sorba. Személyesen azt gondolom, hogy a CSOK-nál hatékonyabban.
Bár a CSOK egy későbbi generáció. Hatása a népesedésre szerintem is minimum kérdéses.
Az én korosztályom már kicsúszott a CSOK-ból, de felnevelt, kitaníttatott valamennyi gyereket. Nekünk nem mindegy, hogy 10-15 év múlva, amikor öregségi nyugdíjat kapunk, mennyire veszi figyelembe azt az áldozatvállalásunkat, amivel a saját nyugdíjunk fedezetét "kitermeltük". Relatíve kevesebb pénzt osztanak szét több nyugdíjas között. Nem mindegy hogyan!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Remete53, 2019.02.27 21:35

@Mekelekke: a nyugdíjadért nem az egészségügyet kell @asztatni, hanem úgy kell élned, hogy megérd!
Azt már nem is említem, hogy nem magadnak fízeted a járulékot.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html