Jelentős lehűlés érkezik két hullámban

Az előttünk álló héten jelentős lehűlésre, de alapvetően száraz időjárásra számíthatunk. Kedden érkezik a hűvös levegő első hulláma, majd szerdán a következő, de csak nagyon kevés csapadékkal. Legfeljebb délnyugaton eshet számottevő mennyiség, de területi átlagban ez is 5 milliméter körül marad - írja az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ).
Szász Péter, 2019. szeptember 16. hétfő, 18:13
Fotó: Pixabay

Keddre virradó éjszaka észak felől megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, reggelre többnyire erősen felhős lesz az ég. Helyenként futó zápor, az északkeleti határszélen és délnyugaton egy-egy zivatar is kialakulhat. Többnyire gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 11 és 18 fok között alakul.

Kedden a nap első felében nagyrészt erősen felhős lesz az ég. A többé-kevésbé szakadozott felhőzetben délutántól várható határozott csökkenés, de a déli megyékben estig sok lesz a felhő. Elszórtan alakulhat ki zápor, délen, délnyugaton néhol zivatar, de este délen eső is előfordulhat. A nyugati, északnyugati szél több helyen megélénkül, néhol időnként meg is erősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 11, 18 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 18, 25 fok között valószínű, de délen néhol 26, 28 fok is lehet - írja az OMSZ.

Szerdán többnyire kevés felhő, sok napsütés várható, csak kezdetben délen, délnyugaton lesz erősebben felhős az ég, és főként ott lehet kisebb eső, záporeső. Az északnyugati, északi szél nagy területen megerősödik, az Alpokalja térségében viharossá is fokozódhat. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 7 és 12 fok között várható, de a szélvédettebb északi völgyekben ennél hűvösebb, délen enyhébb is lehet a hajnal. A legmagasabb nappali hőmérséklet 16 és 20 fok között valószínű.

Csütörtökön gomolyfelhős, napos idő várható, csapadék nem valószínű. Az északnyugati szelet élénk, néhol néhol erős lökések kísérhetik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 3 és 8 fok között alakul, a szélvédett északi völgyekben, fagyra hajlamos területeken talajmeneti fagy is előfordulhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 20 fok között valószínű.

HOZZÁSZÓLÁSOK