Orbán: nem lehet egymillió "adósrabszolga" az országban

A miniszterelnök szerint ki kell segíteni a magyar embereket az "adósrabszolgaságból". Orbán Viktor pénteken az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában a végtörlesztés lehetőségére utalva úgy fogalmazott: "nem fogok egy olyan országban élni (...), ahol egymillió ember adósrabszolgasággal kell, hogy szembenézzen".
MTI, 2011. október 28. péntek, 08:31
Fotó: Napi.hu

A kormányfő szerint meg kell osztani a terheket, mégpedig úgy, hogy a bankok viseljék azok kétharmadát, egyharmadát pedig a hitelfelvevők. "Ez Magyarország helyzetében történelmi tett" - mondta, arra biztatva a magyar családokat, hogy szabaduljanak meg ily módon devizahitelüktől. Rámutatott ugyanakkor arra is, hogy a végtörlesztés miatt nagy bankok emelték fel a szavukat, ebben az "osztrák sógorok" járnak az élen, és komoly támadások érik Magyarországot. Megjegyezte azonban azt is: a végtörlesztés ügyében nem kérhetik a bankoktól, hogy azt "bólogatva, mosolyogva és tapsolva" vegyék tudomásul, ám szerinte a végén valahogyan megegyeznek velük, az egyezségig vezető út viszont komoly konfliktusokon keresztül vezet.

Arra a felvetésre, miszerint a tömeges végtörlesztés kockázataitól való félelem akadályozta meg, hogy a magyar tőzsde ugyanolyan jól reagáljon a pénzügyi mentőcsomagról hozott uniós döntésekre, mint a világ más tőzsdéi, Orbán Viktor úgy válaszolt: "ez így van". Ám nem lehet elfelejteni - folytatta -, hogy az egyre javuló államadósság- és költségvetésihiány-mutató, valamint a szerkezeti reformok ellenére azért magasak továbbra is a Magyarországnak nyújtott hitelek kamatai, mert - ahogyan azt a londoni elemzők vélik - a magyar gazdaság devizának való kitettsége magas, és ez elsősorban azért van így, mert "elfutottak" a devizahitelek. Vagyis "ha nem a bankárok saját zsebérdekének szempontjából nézzük a végtörlesztést, hanem közgazdaságilag gondolkodunk róla, akkor abban mindenki egyetért, hogy Magyarország devizakitettségének a csökkentése jó gazdaságpolitika" - összegezte véleményét.

Orbán: innovációban most Magyarország élen jár

A magyar kormány "nem szokványos" gazdaságpolitikai lépéseit firtató kérdésre a miniszterelnök úgy fogalmazott, az egyedi megoldások, a különös megközelítésmódra való képesség "nagy magyar erény". Hozzátette, "az innovációban most Magyarország élen jár", hiszen egyre több magyar intézkedést, megoldást vesz át több uniós ország. Példaként említette a bankadót, a szektorális válságadókat. A végtörlesztéssel kapcsolatban azt mondta, a bankárok nem attól tartanak, hogy ez Magyarországon bajba sodorja őket, hanem attól, hogy azt majd más országok is átveszik.

A jövő évi költségvetési törvényjavaslatról szólva Orbán Viktor a legfontosabbnak azt nevezte, hogy meg tudják védeni a tavalyi adócsökkentéseket. Megmarad a családi adózás, az arányos egykulcsos adórendszer és a vállalkozási nyereségadó-csökkentés is - sorolta a példákat. A 2012-es büdzsé fő szabályának a kormányfő azt tartja, hogy egyetlen olyan forintot sem lehet elkölteni, amelyet nem kerestek meg. Az adótörvényekkel kapcsolatban kiemelte, még vár rá egy "nehéz mérkőzés" pártja parlamenti képviselőivel, amikor végleges formájába kell önteni az adórendszert, mielőtt a módosító indítványokról határozatot hoznának.

A brüsszeli uniós csúcstalálkozón hozott döntésekre utalva a miniszterelnök azt mondta, Magyarország azért volt könnyű helyzetben a bankok kisegítésének vitájában, mert az egyetlen európai súlyú magyar bank, az OTP kiváló állapotban van, jól áll a lábán.

A görög adósság egy részének elengedésével kapcsolatban azt mondta: Görögország "térden áll", nem szabad irigyelni az országot azért, mert az egyébként visszafizethetetlen méretű államadósságuk felét most leírták, hiszen még így is annyi maradt, amit sosem fognak tudni visszafizetni, ráadásul majd "megszabadítják őket az értékes állami vagyontárgyaiktól, úgy, hogy nekik ebben a befolyásuk rendkívül csekély".

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Marosy, 2011.11.01 10:17

@barca: "Erdekes amit a viki mond , vegye at az allam a tartozasokat ebbol a temerdek adobol amit be akarnak szedni csak futja!"
Hát nem futja. A saját szarodat saját magad kell eltakarítanod és nem az állam.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

pro libertate, 2011.11.01 09:54

@RealMan:
Nos, a magam részéről inkább arra kívántam rámutatni, hogy ismét egy cinikus orbáni demagógiával szembesülhettünk. A fideszkormány közvetlen módon - a HUF árfolyamának folyamatos rombolásával (185 -> 252), az országkockázat növelésével (250 -> 520) - és egyebekkel (unortodox, jogsértő ostobaságok) korábban elképzelhetetlen mértékben megnövelte a deviza-alapú hitelt törlesztők terheit, jelenleg pedig a felszabadító képében igyekszik tetszelegni...

Ez elmúlt 17 hónapban kikristályosodott a fideszes "gazdaságpolitika" lényege: a kormány a gazdasági problémák megoldása helyett azok előre megfontolt súlyosbításával igyekszik fenntartani az emergency-feeling állapotát, amivel aztán a sorozatos jogsértések és a társadalmi terhek brutális növelése "indokolhatók". Mások miatt kényszerül ezeket az intézkedéseket meghozni a kétharmados nemzeti kormány...

A magyar gazdaság precíz rombolása mellé primitív és demagóg, de éppen ezért könnyen fogyasztható ideológiát prezentál a forradalmi kormány: az eladósodás oka a manyup-rendszer volt, a gazdaság bukdácsolásáé pedig a többkulcsos adórendszer... Az pedig, hogy a manyup rendszer felszámolását követően gőzerővel növekszik az adósság, az egykulcsos adórendszer pedig felborította a költségvetés egyensúlyát, az megint csak mások hibája, mondjuk pl. a külgazdasági helyzeté...

A jelen esetben, a deviza-alapú hitelek ügyében éppolyan hazug kormányzati kampány folyik gőzerővel (itt a fórumon is), mint annak idején manyup-ügyben. A forradalmi kormány ebben is újat tudott felmutatni: elődei az utóbbi 20 évben nem tartották ugyan fontosnak a zemberek okítását, de ilyen mértékű megtévesztésre, a tudatlansággal való aljas visszaélésre korábban nem volt példa.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

barca, 2011.11.01 09:43

Fidesz miert is fidesz? Inkabb ADESZ! Nem jobbos az tuti ! Meg tenyleg senkinek nem tunt fel ! Nem putyin utan kene kullogni ! Ok kommunistaznak? Magyarorszagon minden part komcsi fejben legalabbis! Ez szomoru maj talan 100 ev mulva lesz liberalis demokrata part akik nem csak nevukben lesznek azok! Mindig rossz kezekben van a hatalom nem tudjak jora hasznalni part szintol fuggetlenul ! Miert miert?
fuggetlenul!csak a sajat gyarapodasuk erdekli oket ez de facto !!! Minden rosszban az elen vagyunk AFA ugyben is elre kerultunk megeloztuk a dusgazdag skandinavokat , hat ez nem semmi Europa ellovasai lettunk! Unnepeljetek hurra ! ja nagy a baj? Akkor nalatok is lassuk az onmegtartoztatast ! 30% lehetne csokkenteni az allam kiadasait azonnal csak akarat kerdese , konnyebb sanyargatni a koldus nepet mint onkritikat gyakorolni az BIZTOS!!!!!!!!!!!!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

barca, 2011.11.01 09:27

Erdekes amit a viki mond , vegye at az allam a tartozasokat ebbol a temerdek adobol amit be akarnak szedni csak futja! Nagy a duma csak ez mar keves es atlatszo egyik oldalon sanyargat a masikon ugy csinal mintha ! A titkos szalajarol adakozhatna a nepnek ! Oriasi mereteket olt a szegenyseg csak meg kevesen jarnak nyitott szemmel! Egy biztos a politika jol el es ez elvitathatatlan a nep meg szenved ennyit a mi demokraciankrol? Ki is a kommunista?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Marosy, 2011.11.01 08:22

@RealMan: Szerintem a devizahitelesek is, mert ők is hibásak.
Ne mindig a másikat hibáztassuk minden problémáért, mint az ovodában.

Fel kellene egyszer nőni és vállalni a felelősséget a saját szarunkért és hibás döntésünkért. Látom te erre nem vagy képes.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html