Orbán: Wow!

Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a Facebook-oldalán gratulált a Mindenki című film alkotóinak, akik megkapták a legjobb rövidfilmért járó Oscar-díjat. A miniszterelnök gratulációját továbbiak követték itthon.
Szabó Zsuzsanna, 2017. február 27. hétfő, 08:04
Fotó: Napi.hu

Wow! Két éven belül két Oscar-díj. Gratulálok Mindenkinek, aki részt vett az alkotásban

- olvasható a bejegyzésben az MTI szerint. A kormányfő gratulációja angolul is elérhető - teszi hozzá az MTI.

A Mindenki című filmért Deák Kristóf rendező és Udvardy Anna producer vehetett át aranyszobrocskát az amerikai filmakadémia díjátadóján, amelyet helyi idő szerint vasárnap este rendeztek Los Angelesben.

Más is örvendezik

Mindössze egy évnek kellett eltelnie, hogy újabb Oscar-díjas magyar filmet ünnepelhessen az ország. Óriási siker, amit a Mindenki rendezője, Deák Kristóf és a producer Udvardy Anna, valamint a film elkészítésében résztvevő valamennyi stábtag magáénak tudhat - nyilatkozta Karas Monika, az NMHH Médiatanács elnöke az MTI-nek hétfőn. A sikerhez Havas Ágnes, a Magyar Nemzeti Filmalap igazgatója is gratulált.

Páratlan teljesítmény a Mindenkié, hiszen eddig magyar film a rövidfilmes kategóriában nem tudott győzedelmeskedni a filmvilág egyik legnagyobb presztízsű díjátadóján - mondta Karas Mónika. A rendkívüli eredményre nemcsak az alkotók, hanem egész Magyarország büszke lehet. Ezért is nagy öröm, hogy a film a Médiatanács Magyar Média Mecenatúra programjának finanszírozásával készülhetett el: a Huszárik Zoltán-pályázaton nyolcmillió forint állami hozzájárulást kapott - közölte Karas.

Tavalyi Oscar-díjas Saul fia, valamint az idei Arany Medve-díjas Testről és lélekről mellett Deák Kristóf Oscar-díja is meggyőző megerősítést jelent a magyar filmes támogatási rendszernek: jók a kitűzött célok, amelyeknek köszönhetően egyre több tehetséges magyar filmes tudja megvalósítani terveit, gyarapítani kulturális kincseinket, és amelyeket ráadásul nemzetközi versenyeken is díjaznak - jegyezte meg Karas, aki szerint külön öröm, hogy a díj egyúttal azt is megmutatta, hogy a világ érzékeny a szépségre, a pozitív üzenetekre, az egymás iránti érzékenység és összefogás kifejezésére.

A médiatanács elnöke szívből gratulált a Mindenki alkotóinak, a főszereplőknek és minden gyerekszereplőnek is, és előremutató inspirációkat, további sikereket kívánt a filmben részt vállaló összes munkatársnak.

A Mindenki alkotóinak Havas Ágnes, a Magyar Nemzeti Filmalap igazgatója is gratulált.

Nagyon örülök és büszke vagyok, hogy az Oscar-díjak átadóján két egymást követő évben is magyar alkotó van a nyertesek között. Külön öröm, hogy Deák Kristóf pályakezdő fiatal filmesként kaphatta meg az aranyszobrocskát. Szívből gratulálunk a Mindenki rendezőjének, szereplőinek és teljes stábjának!

- fogalmazott az MTI-hez eljuttatott nyilatkozatában Havas Ágnes.

A Mindenki sikerét Kollarik Tamás igazi népmesei történetnek nevezte. Mint mondta, Magyarországról gyakorlatilag elsőfilmesként ilyen sikert elérni ebben a kategóriában egészen fantasztikus.

Érezhető volt a megelőző hetekben, hogy a filmnek nagy esélye volt az Oscar-díjra: a sajtóhírekből és a szakma számos szereplőjétől olyan jelzéseket kaptunk, ami reményre adott okot. A boríték kibontása volt a beteljesülés. Meg vagyunk hatva

- hangsúlyozta a Médiatanács tagja, a Magyar Média Mecenatúra Program Los Angelesben tartózkodó koordinátora.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Winter, 2017.03.01 17:57

@Marzipan: Legrangosabb művészi díj?

Hagyjuk már. Egy rakás majom komolytlana blöffje. :)
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Marzipan, 2017.03.01 17:54

... egy kérdés eldőlt örökre. Ez a kérdés pedig az, hogy mi a helyes? Ha befogjuk a pofánkat, eltűrjük, hogy megalázzanak, szembefordítsanak, kihasználjanak bennünket, hogy megkaphassuk a csokoládét és a svéd utat, vagy elvszerűnek kell lenni embernek kell maradni bármi áron? A sunyi, számító lapítást kell választani vagy ellent kell állni?

A művészet megmutatta a választ, a legrangosabb művészti díj és a világ értékítélete pedig hitelesítette.
Bartus L.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

isabella, 2017.03.01 17:25

A magyar miniszterelnök is csak egyet mondhat, hogy WOW!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

isabella, 2017.03.01 17:23

A Mark Hamill a Star Wars jedijeként pedig nálam már régóta Oscar díjas. Az ember hátán ugyanaz a borzongás fut át még mindig, amikor meghallja a film zenéjét. Ez a film akkora telitalálat és ráérzés volt, hogy az USA ezekkel a filmekkel, mint a Star Wars, Terminator, Star Trek, vagyis pontosabban ezeknek a filmeknek az alkotói örökre beírták a nevüket a filmtörténelembe és az emberek szívébe. Ki ne szeretne jedi lenni?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

isabella, 2017.03.01 17:11

Ezt is a Kodály Zoltán kapta valójában, és a Kodály módszer. Szégyen, de a bűvös kockát is amerikai gyerekek hamarabb kirakják, mint a magyarok, és sokkal jobban szeretik.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html