Bárki beszélhet demokráciáról. Az újfasiszta orosz Vlagyimir Zsirinovszkij pártját Liberális Demokrata Pártnak hívják, a néhai Kelet-Németország neve Német Demokratikus Köztársaság volt, de még a sztálinista Észak-Korea hivatalos elnevezése is Koreai Demokratikus Népköztársaság. Kelet-Közép-Európa országai persze nem illenek ebbe sorba, mivel európai uniós tagságuk egyfajta garancia demokratikus működésükre - legalábbis belépésükkor létre kellett hozniuk egy sor ezt garantálni hivatott gazdasági és politikai intézményt.

A demokrácia igazi tesztje azonban az, hogy egy társadalom tagjai valóban demokrataként viselkednek-e - írja a Huffington Post című amerikai liberális portálon John Feffer. Cikkének címe: Magyarország: egy demokrácia demokraták nélkül. Az elmúlt 23 év magyarországi fejleményeit és az ország kapcsolatát a világgal egyetlen mondatban össze lehet foglalni: demokraták nélkül nem lehet létrehozni egy demokráciát - mondta a szerzőnek Bíró András, aki 1956-ban hagyta el Magyarországot, újságíróként és ENSZ-tanácsadóként dolgozott, majd a nyolcvanas évek elején létrehozott egy a romák felemelkedését segítő alapítványt.

Korruprácia

A demokrácia helyett egyre inkább a korrupció tartja össze a társadalmat - teszi hozzá. A korábbi szociálliberális kormányok alatt kezdődött el az a folyamat, amelyben a korrupció a gazdasági élet egyre fontosabb részévé vált. Akkor azonban nem tekintették legitimnek ezt a helyzetet. Most a parlament olyan törvényeket fogad el, amelyek legitimálják a strukturális korrupciót. Egyesek azért kapnak pénzt az államtól, hogy visszaforgassák azt a politikai maffiának - fejtegeti Bíró.

Nem jobb a helyzet a civil társadalom, a civil szervezetek szintjén sem. Az USA-ban kialakult rendszere van civilek szerveződéseknek, amely kezelni tudja a vadhajtásokat, ám a modell exportja Magyarországra kudarcot vallott. Az itteni 60 ezer civil szervezet és alapítvány rendszere úgy működik, mint egy üzleti szektor. Semmi esélye egy valós, politikai befolyással bíró civil társadalom kialakulásának.

Ugyanez igaz Bíró romaalapítványára is. A szervezet anyagi szempontból sikeresnek bizonyult: számos donort szerzett főként az USA-ból, és néhány év után egymillió dolláros költségvetéssel működött. Az adományozással járó csapda elkerülése érdekében kedvezményes kölcsönöket nyújtottak, amelyek visszafizetési rátája nagyon magasan alakult. Ugyanakkor azt tapasztalták, hogy a romalapítványok, amelyeket támogattak, lényegében családi vállalkozásokként működtek, a pénzük nem a romák felemelkedését szolgálta, hanem csupán egyesek túlélését.

Beteg társadalom

Bíró szerint a romák helyzete kifinomultabb tesztje a magyar demokráciának, mint az, hogy az állami intézményrendszer mennyire felel meg az EU-s elvárásoknak. Amíg a romák nem válnak valódi állampolgárokká - azon túl, hogy van személyi igazolványuk és a útlevelük -, addig a magyar politikai rendszer nem nevezhető demokráciának. Ez a lakmuszpapír, amely megmutatja egy társadalom mentális-pszichológiai állapotát, és a manapság Magyarország egy nagyon beteg ország.

Nem teljesen ért egyet azokkal, akik szerint Orbán Viktor kormányzása úgy működhet Magyarországon, mint a kilencvenes években Vlagyimir Meciaré Szlovákiában. E feltételezés szerint, ahogy akkor, úgy most is a rendszerrel szemben szerveződhet meg a civil társadalom. Egyesek szerint ennek kulcsa, hogy általában az egyenlőtlenségekre, a szegénységre, a leszakadásra kell koncentrálniuk a mozgalmaknak, nem pusztán a romakérdésre. Bíró szerint a kettő elválaszthatatlan: egyszerre feladata a civil társadalomnak a gazdasági és az etnikai/kulturális igazságtalanságok elleni fellépés.