Csak tavaly több mint 2200 új üstről érkezett bejelentés. A készülékekről 2015 óta vezetnek hivatalos statisztikát, az otthoni párlatkészítés mellett döntő személyek az elmúlt öt évben nagyjából 26 ezer főzőberendezésről adtak számot az önkormányzatoknál. A legtöbb üstöt eddig Pest megyében regisztrálták, de Veszprémben, Borsodban és Zalában is sokan vettek otthonra főzőkészüléket  - mondta Tállai András, a pénzügyminiszter helyettese Magyar Nemzetnek.

A jelenleg hatályos szabályok szerint 2016 óta legálisan csak az állíthat elő az otthonában, bejelentett készülékkel pálinkát, aki előzőleg párlatadójegyet vásárolt. A jegy ára hétszáz forint, és egy liter tömény ital elkészítésére jogosítja fel az érintettet. Tavaly 151 ezer adójegy talált gazdára - a darabszám több mint harminc százalékkal meghaladja az előző esztendőben rögzített mennyiséget. A jegyekből az állam 105 millió forint bevételre tett szert.

QP | Quality Placement

Az otthoni főzés szabályainak megtartását az önkormányzati adóhatóságok ellenőrzik, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal ugyanakkor figyel arra, hogy a házi pálinkák ne kerüljenek kereskedelmi forgalomba, az ugyanis arra szolgál, hogy készítője és családja, vendégei fogyasszák el.

Az adómentes pálinkafőzés témája tavaly újra az unió napirendjére került. A magyar kormány szeretné eltörölni ezt a csekély terhet is, ezért minden ilyen törekvést támogat - fogalmazott az államtitkár.