Radikális átalakítást ígér Palkovics hulladékfronton

A Klíma- és természetvédelmi akcióterv vállalásai közé tartozik az egyszer használatos műanyagtermékek kivezetése is, amely a múlt héten benyújtott törvényjavaslat alapján 2021 nyarán kezdődik - mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter egy budapesti eseményen.
Csernátony Csaba, 2020. június 8. hétfő, 13:21
Fotó: Getty Images

A szaktárca megkezdte a hulladékgazdálkodási ágazat racionalizálásához szükséges intézkedések kidolgozását. Július 1-jén megkezdődik az illegális hulladéklerakók felszámolása. Ugyancsak ekkortól hozzák létre a hulladékgazdálkodási hatóságot, amelynek feladata lesz egyebek között a hulladékgazdálkodási ágazat ellenőrzése - írja az MTI a miniszterre hivatkozva.

Palkovics László szerint radikálisan átalakítják a műanyagpalackok, fémdobozok és üvegek használatának rendszerét, lehetővé teszik azok visszaváltását, a tesztidőszak a tervek szerint jövő júliusban kezdődik.

Boros Anita, az Innovációs és Technológiai Minisztérium építésgazdaságért, infrastrukturális környezetért és fenntarthatóságért felelős államtitkára az egyes egyszer használatos műanyagok forgalomba hozatalának betiltásáról szóló törvényjavaslatról azt mondta: iparági szereplők támogatását bíró ütemezés több felkészülési időt biztosít a technológiaváltáshoz, amelyet forrásokkal is ösztönöznek.
A munkahelyek megtartása érdekében így elkerülhető, hogy a hazai műanyagipari vállalatok működése ellehetetlenüljön.

Magyarországon évente több mint 18,2 millió tonna hulladék keletkezik, ebből 14,5 millió tonna az építési-bontási, ipari, mezőgazdasági és veszélyes hulladék, 3,8 millió tonna pedig a háztartási. A teljes hulladékmennyiség hasznosítási aránya emelkedett az elmúlt években, főként az építési és az ipari hulladék hasznosítása miatt - ismertette Palkovics László. Az anyagában-hasznosítás aránya elérte a 61 százalékot 2018-ban. A települési hulladék gyűjtését ugyanakkor racionalizálni kell az uniós előírások teljesítése és az ágazat gazdasági teljesítőképességének javítása érdekében. A meglévő illegális lerakók felszámolása mellett a hulladék újratermelődésének megakadályozását a lakosságnak, illetve a cégeknek szóló támogatások segítik majd, valamint a rendszer része lesz az ellenőrzés és a szankcionálás is - mondta az MTI szerint Palkovics.

Dinamikusan fejlődik a műanyagipar Magyarországon

Boros Anita kiemelte, hogy a műanyagipar egyike a legdinamikusabban fejlődő ágazatoknak Magyarországon. Bár az egyszer használatos műanyagok csak kis szegmensét jelentik a termelésnek, de szeretnék támogatni az ágazatot azzal, hogy a betiltott termékeket felváltó új termékek gyártásához szükséges technológiaváltáshoz a kormány hozzájárul, 10 milliárd forintos éves támogatási konstrukció áll majd rendelkezésre - jelezte az államtitkár.

A törvényjavaslat néhány egyszer használatos műanyag termék, köztük például a tányérok, poharak forgalomba hozatalának betiltását kezdeményezi 2021 júliusától. Ugyanettől az időponttól vezetnék be a műanyag szatyrok, zacskók felhasználásának csökkentését célzó intézkedéseket. Az államtitkár példaként említette, hogy a nagyon könnyű, 15 mikron alatti műanyag zacskók forgalomban maradhatnak, de a termékdíját a mostani kilónkénti 57 forintról 1900 forintra emelnék a törvényjavaslat szerint. A biológiailag lebomló nagyon könnyű műanyag zacskó termékdíj-mentes, ennek termékdíját kilónként 500 forintra emelnék. A 15-50 mikron vastagságú, nem lebomló műanyag zacskók forgalomba hozatalát betiltják.

A gyártók örülnek

Nagy Miklós, a Csomagolási és Anyagmozgatási Országos Szövetség főtitkára elmondta, hogy a csomagolóipar, ezen belül is a műanyag-feldolgozó ipar kedvezően fogadta, hogy a minisztérium, illetve a kormány lemondott a műanyag hordtáskák általános betiltásáról. A beterjesztett törvényjavaslat szigorúbb az uniós irányelvnél, de vállalható.

Ribárszki Zsolt, a Dominis Pille-Fólia Kft. ügyvezetője igazgatója kiemelte: Magyarországon több ezer munkavállaló dolgozik a műanyag csomagolóanyagok gyártásában és az iparágban sok milliárd forintos fejlesztések valósultak meg, így komoly gazdasági problémát okozna a nagyon gyors változás. A beterjesztett törvényjavaslatot elfogadható kompromisszumnak nevezte - írja az MTI.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Koronat_Orsosra_Mozgalom_2, 2020.06.09 15:15

@antitroll: igen, az egyetlen megoldás az volna, ha a gyártókkal kifizettetnék a termékeik valós környezeti, egészségügyi költségeit. Így pl. minden palack coca-cola a többszörösébe kerülne. El is húzna innen a semmi másból, mint környezetünk feléléséből - de abból gátlástalanul - profitáló multi.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

antitroll, 2020.06.09 15:05

Egyet értek Palkoviccsal!
Mindent a pénz mozgat. Én pl. minden műanyag palackra 60 forint környezetvédelmi adót tennék és az üzlet amelyik begyűjti darabonként visszakap belőle 10 forintot. 50 forintot meg a visszaváltó kapna.
Így a termék ára a gondos vásárló számára csak 10 forinttal emelkedne. De az is biztos, hogy ha mégis eldobnád, mert úrigyerek vagy, tán nem is koppanna a földön, mert a földet érés előtt elkapná egy hajléktalan, hogy visszaváltsa.
Ára sőt értéke lenne, nem pedig szemétnek tekintenék!!!
Ez még a környezetvédelemnek is jó lenne, nem lennének vele tele az árokpartok és a folyóvizek.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

europeer, 2020.06.08 18:21

@Koronat_Orsosra_Mozgalom_2:
te nemzet esze, nyugoggyá le, belőled a szénsav nem fog észt kioldani, csak bunkóságot.
Egyébként anyagismeretből jó vagyok, nem szorulok multis hazugságra.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Koronat_Orsosra_Mozgalom_2, 2020.06.08 18:01

@europeer: "Undorító."

Ja, ha még tudnád hogy bármely PET-palackban tárolt ital - főleg a szénsavas, de a többi is - mennyi mérgező műanyagot old ki a PET-palackból, amit nem köt az orrodra a multi, Móricka. Azért vagy hülye te is meg a családod is, Móricka.

Ha ha ha
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

europeer, 2020.06.08 17:54

A visszaváltós cucc nem fog működni, főleg műanyag esetében.
Mi sosem vettünk visszaváltóst, mert az egy szutyok, ha fertőtlenítik, ha nem.
Belehugyoznak, csikket dobálnak bele, másnak a szájában volt. Undorító.
A visszaváltós műanyag ráadásul igen sz@rul szokott kinézni. Homályos, karcos flakonok, amely a tisztítás ellenére nagyon sz@rul néz ki.
Ez már egyszer megbukott, most is meg fog bukni.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html