Rekordon az uniós kifizetések - ebből még baj lehet

Rekordösszegű uniós támogatást fizetett ki novemberben a magyar állam, a Portfolio szerint ugyanakkor felmerül annak kockázata, hogy "túlköltjük" a 7 éves támogatási keretet, s az növelheti az idei államháztartási hiányt.
portfolio.hu, MTI, 2015. december 2. szerda, 08:15
Fotó: Napi.hu

Legalább 404 milliárd forintnyi uniós támogatást fizetett ki a magyar állam a pályázóknak novemberben, ezzel az összes idei kifizetés 2045 milliárd forintra ugrott, a 7 éves uniós ciklusban pedig összesen 8910 milliárd forintra - derül ki a Portfolio szokásos hó eleji elemzéséből. A novemberi kifizetés történelmi csúcs és felveti annak kockázatát, hogy a rendelkezésre álló 7 éves uniós keretet "túlköltjük", azaz már kizárólag a magyar büdzsé terhére pörgetjük a projektek zárását. Ez viszont ha tényleg így van, akkor az idei évi államháztartási hiányt érdemben is felfelé tolhatja - hívja fel a figyelmet a portál.

Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség államtitkára a Magyar Idők szerdai számában megjelent interjúban azt mondta, hogy Magyarország kimerítette a 2007 és 2013 között rendelkezésre álló teljes uniós forráskeretet, 8900 milliárd forint jutott el a pályázókhoz mostanáig, ami a legjobb eredmény az uniós tagállamok között.

Csepreghy szerint a 2007-2013-as fejlesztési ciklusban a legnagyobb gondot az okozta, hogy hiányoztak a prioritások, a 2008-as válság begyűrűzésével a banki hitelkamatok pedig emelkedésnek indultak; ettől kezdve mindenki az uniós források felé fordult, de ezeket a pénzeket mentőövként, és nem a valós beruházási igényéhez mérten használta a vállalkozói kör.

A 2014-2020 közötti források elosztásával kapcsolatban megjegyezte: célzottabb és hatékonyabb felhasználással jóval kedvezőbb pozícióból lehetne folytatni a megkezdett munkát; az uniós pénzekhez csak azokat a vállalkozásokat engedik közel, amelyek mögött valóban munkaalapú teljesítmény áll. Csak úgy tartható fenn a gazdasági növekedés, ha valóban jó projektek valósulnak meg a következő években - hangsúlyozta a lapnak adott interjúban Csepreghy Nándor.

Az államtitkár kitért arra is, hogy a fejlesztési források esetleges megkurtítása a migránshelyzet miatt ellentmond minden, az EU működését szabályozó jogi alapnak.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

mirko, 2015.12.02 12:15

@antisoros: .........nagy rakás.........
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

antisoros, 2015.12.02 12:00

A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html