Párton belül buknak meg a bűnügybe keveredett fideszes képviselők

Bár még nem zárták ki a korrupciós ügyekbe keveredett politikusokat, de a Fideszen belül szépen lassan elszigetelődnek. Orbán Viktor pártelnökként már nem fogadta a Karmelita kolostorban párttársaival együtt Simonka Györgyöt, de Boldog Istvánnal még mutatkozott. Mindkét esetben kivárásra játszhatnak - derül ki a 24.hu cikkéből.
Szabó Dániel, 2020. január 30. csütörtök, 10:13
Fotó: Napi.hu / Szabó Dániel

Simonka György fideszes országgyűlési képviselő nem lehetett ott január közepén a Karmelita kolostorban, amikor Békés megyei képviselőtársai egymás után jelentek meg Orbán Viktor dolgozószobájában, hogy választókerületi elnöki egyeztetésen vegyenek részt. Simonka a kijelölt napon a Fővárosi Törvényszék tárgyalótermében a vádlottak padján ült, mivel korrupciós ügyek miatt nyolc és fél év letöltendő börtönbüntetést kért rá az ügyészség - kezdi összefoglalóját a hírportál, amely szerint ugyan sokan várták, hogy a miniszterelnöki találkozón több korrupciós ügyekbe keveredett politikust leváltanak a posztjukról, ez még sem történt meg.

Két név forgott emiatt a pártba: a már említett Simonka Györgyé, valamint Boldog Istváné, akiről szintén felmerült, hogy szabálytalanul bánt az uniós forrásokból szerzett pénzekkel. Boldog közvetlen munkatársát, a megyei közgyűlés volt alelnökét már kommandósok vitték el egy szerteágazó pályázati csalás miatt, Fehér Petra azóta is előzetes letartóztatásban van. Utóbbitól még a miniszterelnök nem vonta meg a bizalmat: a múlt héten egy közös fotóra is összeálltak.

A 24.hu ugyanakkor több fideszes parlamenti képviselőtől úgy tudja, a frakció tagjai sem kaptak tájékoztatást arról, hogy mi lesz Simonka sorsa. A legvalószínűbbnek azt tartják, hogy addig nem mondatják le, amíg jogerősen el nem ítélik, ahogy az annak idején Mengyi Rolanddal történt a Voldemort-botránykor.

A fideszes képviselők állítása szerint Mengyi idővel elszigetelődött a pártban, és az utolsó időszakban senki sem mutatkozott vele szívesen, de információt akkor sem kaptak Orbán Viktortól, sem a pártelnökség tagjaitól a későbbi sorsáról, ahogy most Simonka esetében sem. A lapnak azt nyilatkozták a pártból, hogy "nem hülyék, nem akarnak egy előrehozott választást".

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

mpapa, 2020.01.31 00:11

Évekig hagyják, hogy rá járjanak a mézes csuporra, kiskirálykodjanak a saját dombjukon és amikor már elhiszik nekik mindent szabad megbuknak. Ezután hátat fordít nekik a Fidesz mintha nem is ismernék őket, pedig csak ugyanazt csinálják mint a többi pártársaik. Például ott van Mr. 20% debrecenből aki a saját anyját használja strohmannak, vagy a vásárhelyi megmondó ember aki szerint mindenki annyit ér amennyije van, Tóninak az ötletei és szép "köz"pénzt hoztak, de Farkas Flórián piszkos ügyeit sem nagyon vakargatja az ügyészség.
Bevezetném, hogy minden politikus aki korrupt vagy közpénzt lop el az legaláb 3 szoros bűntetési tételt kapjon mint a hasonló ügyben vétkes nem politikus bűnős, hogy legyen valami visszatartó ereje a bűntetésnek. Továbbá az így elítélt politikusokat nem a kecskeméti luxusbőrtőnbe záratnám hanem a csillag valamelyik tízenegynéhány fős "lakosztályába".
Ha pedig valamelyik keresztény színekben politizáló képviselő bukna meg (pl. KDNP), akkor legyen még egy duplázó szorzó elvégre a 10 parancsolatot is megszegte ( Ne lopj!, Ne hazudj, és mások becsületében kárt ne tégy!, Mások tulajdonát ne kívánd!)
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

narancsragacs, 2020.01.30 15:54

Azért hülyén nézne ki ha épp a "keresztapa" a torvény erejével csapna az emberei közé :) Megvárja még egymást kinyírják, a szajré meg rámarad :)
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html