Sok százmilliót loptak ezzel a módszerrel Magyarországon

Adócsalásra alapított cégláncolat létrehozóit sújtotta jogerősen két és öt év közötti szabadságvesztéssel csütörtökön a Szegedi Ítélőtábla.
MTI, 2016. november 17. csütörtök, 10:35
Fotó: Napi.hu

A táblabíróság az elsőfokú ítéletet megváltoztatva úgy látta, hogy öt vádlott bűnszervezet tagjaként követte el a bűncselekményeket, ezért ők nem bocsáthatók feltételes szabadságra. Az ítélőtábla négyről öt évre súlyosította a másodrendű vádlottra a Szolnoki Törvényszék által első fokon kiszabott büntetést.

Az ügy időközben elhunyt elsőrendű vádlottja a 2000-es évek elejétől különböző termékfeldolgozó cégek számára kölcsönzött munkaerőt.

Tevékenységét ki akarta szélesíteni, de az árbevétel után nem akart adót fizetni. Ezért több ismerősét is megbízta azzal, hogy alapítson az általa biztosított tőkével gazdasági társaságot. Az ügy szereplői cégek láncolatát hozták létre az adóelkerülés érdekében. Idényjellegű ipari és mezőgazdasági munkákhoz kölcsönöztek munkaerőt az ország több vidékére. A cégek egy része leszámlázta a ténylegesen elvégzett munkát, a másik része pedig fiktív költségszámlákat bocsátott ki a tényleges munkát végző vállalkozásoknak.

Még 2005 és 2011 között 16 gazdasági társaság nevében állítottak ki számlákat a ténylegesen elvégzett munkák alapján. A cégek egymást váltották, de jellemzően ugyanazon időszakban párhuzamosan több cég is számlázott. Az adótartozás felhalmozását követően új céget alapítottak, amely ugyanazt a tevékenységet folytatta.

Az adócsaláshoz a másodrendű vádlott szolnoki könyvelői cége biztosította az adminisztrációs hátteret. A cégháló résztvevői több száz millió forintos kárt okoztak a költségvetésnek.

HOZZÁSZÓLÁSOK