Sorosozással kezdett Lázár is - a kormánynak nincs baja a CEU-val

A felsőoktatási törvény módosítása nem korlátozza a tanszabadságot, sőt, növeli az egyetemi autonómiát – mondta a csütörtöki kormányinfón Lázár János. A kormánynak nem a CEU-val, hanem Soros Györggyel, illetve az ő – állítólagos – bevándorláspolitikájával van.
Papp Zsolt, 2017. április 6. csütörtök, 14:27
Fotó: Napi.hu

A kormány tárgyalt a CEU-botrány kapcsán kialakult tiltakozásokról, minden egyes megkeresésre és kérdésre válaszolni fognak a a kormány tagjai - mondta Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón. Lázár újra elmondta, hogy már korábban vizsgálták a magyar egyetemek működését - mintegy másfél évet dolgoztak a szabályozási kérdéseken -, ezután egy hét alatt nyomta át a kormány a felsőoktatási törvény módosítását, amely törvényerőre emelkedése esetén a jelenlegi formában ellehetetlenítené a Közép-európai Egyetemet (CEU). (A törvényjavaslatot még nem írta alá Áder János köztársasági elnök.)

Lázár elmondta, hogy ugyan minden véleményt akceptál a kormány, de a miniszter mindenkit nyugalomra int, mert szerinte hisztériakeltés folyik az ügyben. A kormány "a Soros-egyetem" működését nem lehetetlenítette el. Lázár szerint a kormánynak nem a CEU-val, hanem Soros Györggyel és az "általa képviselet menekültpolitikával" van problémája. Lázár szerint Soros György megszervezni akarja a bevándorlást, illetve 500 embert szervezett a magyar határra.

A felsőoktatási törvény módosítása nem korlátozza a tanszabadságot, sőt növeli az egyetemi autonómiát, ezért kész azt a kormány megvédeni Brüsszelben, Washingtonban és Berlinben is - mondta Lázár.

A miniszter szerint a következő hónapokban felerősödik a vita az Európába érkezett migránsok újraosztására, a várható Európai Bíróság döntése után. Brüsszel minden ügyet - a nemzeti konzultáció, a CEU-ügy - felhasznál a nyomásgyakorlásra. Magyar kormány elkötelezett, hogy az országba egyetlen menekültet sem fogad be - mondta Lázár.

A kormány tárgyalt a 2018-as költségvetésről is. Három fontos cél lesz: a teljes foglalkoztatás elérése, a családok támogatása és a biztonság megerősítése, garantálása (migráció miatt). A kormány csökkenő államadóssággal tervez, a hiányt a GDP 2,4 százalékára lőnék be, és 4 százalékos gazdasági növekedést terveznek. A javaslat április végén kerülhet a parlament elé.

 

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

foldnyuzo, 2017.04.06 20:06

Beszartál jankó?
Menj haza ahonnét jöttél az alföldi árvalányhajas pusztába bogáncsnak szamárkórónak!
Azt hiszed a sokadik átverés után majd hisznek nektek?
Ki lesztek rúgva!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

matura, 2017.04.06 19:16

A kormánynak az igazmondással van baja, Századosok, minden századik szavuk igaz, ami még nem lenne baj,de aki hazudik, az lop is-valóban, bölcs a nép.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html