Startra kész a Hungaroring

Gyakorlatilag startra kész a Hungaroring, a pálya mellett a távközlési infrastruktúra is adott.
Diószegi József, 2011. július 27. szerda, 15:52
Fotó: Napi.hu

Befejezték az utolsó simításokat a Formula−1TM ENI Magyar Nagydíjra készülő mogyoródi pályán. Az idei felújítási és előkészítési munkákban 42 alvállalkozó vett részt, akik az aszfaltozást, sátorépítéseket, a lelátó karbantartását, a takarítási munkálatokat, a fűnyírást és a pálya festését végzték. A belső terek, a Forma−1-es csapatok boxainak padlózatát és a falak festését is lassan befejezik.

A Hungaroring gyakorlatilag felkészült a hétvégi futamra, és körülbelül 400 kamion, illetve csapatonként 50−70 dolgozó érkezik Mogyoródra a német futamot követően. Gyulay Zsoltot, a versenyért felelős Hungaroring Zrt. elnök-vezérigazgatója korábban lapunknak elmondta, hogy a társaság szeretné megismételni a tavalyi eredményeket. Három nap alatt mintegy 200 ezer vendég látogatott ki a mogyoródi pályára. Azt viszont természetesen nehéz megmondani, hogy pontosan hogyan alakulhat a nézőszám, hiszen ez minden évben a "kapuknál " dől el. Az impulzus-jegyvásárlókat az időjárás komolyan befolyásolja. Idén a legdrágább jegy 450 euróba kerül, de a pénteki napra már 18 euróért is lehet belépőt váltani. A korábbi évekhez hasonlóan idén is sok nézőre számítanak Németországból, Ausztriából, illetve várhatóan Oroszországból is többen érkezhetnek Mogyoródra.

A cégbírósági adatokból egyébként az derül ki, hogy az elmúlt évben 2,59 milliárd forint bevétele volt  a cégnek, míg 2009-ben 2,27 milliárd forint, üzemi szinten pedig pozitív eredménnyel zárta a 2010-es évet a Hungaroring Sport Zrt. − egy évvel korábban még félmilliárdos mínusz szerepelt a cég eredménykimutatásában.

 

HOZZÁSZÓLÁSOK