Szabad pálinkafőzés: fontos részlet derült ki

Miközben az ország fontos átalakuláson megy keresztül, a tartós dolgok gondolata nem csak Budapesten születik meg, ennek egyik iskolapéldája a szabad pálinkafőzés megteremtésének lehetősége - jelentette ki Orbán Viktor kormányfő a Zala megyei Becsehelyen.
Domokos László, 2020. szeptember 27. vasárnap, 13:45
Fotó: Napi.hu

A kormányfő a magyarországi szabad pálinkafőzés tízéves évfordulóját ünneplő rendezvényen beszélt arról, hogy ennek a gondolata vidéken született meg 2010-ben.

A 2010 szeptemberi parlamenti bejelentésben "nagy dolgok szerepeltek" a bankadótól kezdve a multik megadóztatásáig, és ebbe a 29 pontos programba V. Németh Zsolt képviselő felvetésére került be a szabad pálinkafőzés megteremtésének lehetősége - mondta a miniszterelnök az MTI beszámolója szerint.

"Az a tartós és az a fontos, amit valahol a magyar életben a terepről hoznak fel, rögzítenek, ápolnak, visznek tovább" a döntéshozók elé - fogalmazott Orbán Viktor, aki arra biztatta a jelenlévőket, "ne várakozzanak arra, hogy megmondják felülről, hogy mikor, hogy és miképpen".

Mindent, ami fontos, "ami a helyi élet szempontjából nélkülözhetetlen, amit érdemes átvinni magunkkal a jövőbe, átadni a gyerekeinknek, annak a megőrzésével kapcsolatos összes dolgot gyűjtsék össze, adják oda a képviselőjüknek", hogy legyen belőle jogszabály, "ami aztán garantálja, hogy szabadon élhessük az életünket úgy, ahogy a magyarok a saját életüket szeretik élni" - fogalmazott a miniszterelnök.

A szabad pálinkafőzés esetét iskolapéldának nevezte, amely nemcsak a múltnak egy példája, de egy minta a jövőre nézve is. "Semmit sem ér a szabadságharc, ha csak egy tábornokunk van és nincsenek katonáink" - jelentette ki Orbán Viktor.

HOZZÁSZÓLÁSOK