Nyári szabadság: kivehető-e az összes szabadnap?

Egyeztetni kell a szabadságról a dolgozónak és a cégnek. Van például a 7, a 14 és a 15 napos szabály. Bemutatjuk a szabadságszabályokat.
Csernátony Csaba, 2019. június 9. vasárnap, 12:35
Fotó: AFP

Sem a dolgozó, sem a munkáltatója nem rendelkezhet önkényesen a szabadnapokról - derül ki a DAS Jogvédelmi biztosító nyári szabadságszezon indulása apropóján készített összeállításából.

Egyeztetni kötelező!

A szabadságot a Munka Törvénykönyve szerint a munkavállaló előzetes meghallgatása után a munkáltató adja ki, mindkét félnek együtt kell működnie a másikkal.

A legfőbb szabály, hogy a munkavállaló évente hét munkanapot vehet ki, de azokat legfeljebb két részletben, a kérésnek megfelelően köteles kiadni az adott munkáltató. Ugyanakkor ez a szabály nem vonatkozik kezdőkre, azaz a munkaviszony első három hónapjára.

A tizennégy napos szabály

Ha az alkalmazott és a főnöke nem állapodik meg másként, akkor alapesetben a szabadságot úgy kell kiadni, hogy a munkavállaló évenként egyszer, minimum tizennégy napra elmehessen pihenni. Ez a tizennégy egybefüggő nap nem munkanapot jelent, tehát abban benne vannak a hétvégi napok is. "Arra a kérdésre, hogy kivehető-e nyáron, egyszerre az összes szabi, a válasz sajnos nem. Ahhoz munkáltatói engedélyre van szükség minden egyes esetben" - írja a biztosító.

A szabadság kivételére vonatkozik az a szabály is, hogy a szándékot annak kezdete előtt tizenöt nappal közölni kell. Akár a főnök adja ki, akár a munkavállaló kérelmezi. Hiszen főleg egy hosszabb távollét esetén a munkáltatónak gondoskodnia kell a helyettesítésről, arról nem beszélve, hogy a többi alkalmazott szabadságát is figyelembe kell vennie.

HOZZÁSZÓLÁSOK