Szabaduljon meg ettől a forintbankjegytől - csak néhány napja maradt

Az év végéig lehet bárhol fizetni a régi húszezresekkel. Szerencsére már csak kevés van belőlük.
Csernátony Csaba, 2017. december 20. szerda, 13:01
Fotó: Napi.hu

Utolsó fázisába érkezett a régi - 2015 előtt kibocsátott - húszezresek karrierje. December 31-ig lehet bárhol fizetni velük, utána három évig - azaz 2020 végéig - már csak a postákon, bankfiókokban cserélik őket újra.

A jegybank viszont 2037 végéig ad értük másikat. Lényeges, hogy januártól az elfogadóhelyek, például a boltok dönthetnek úgy is, hogy elfogadják a régi húszezreseket - ám erre nem kötelesek.

A régi húszezresek kivezetéséről már tavaly döntött a jegybank, sőt, eredetileg már a múlt év végén elbúcsúztak volna, de meghosszabbították a határidőt 2017 végéig.

A hivatalos MNB-adatok szerint december elején a forgalomban lévő húszezres bankjegyek 95 százaléka már az új bankjegy volt. Mivel az első félév végén közel 143 millió húszezres volt a piacon, nagyjából 7 millió régi húszezres nem ment még vissza a jegybankba.

Jön az ezres és az ötszázas

Jövőre folytatódik a forintbankjegyek cseréje. Forgalomba került az idén ősszel bemutatott új ezres és bemutatkozik, egyúttal várhatóan forgalomba kerül új ötszázas is.

Az MNB azt szeretné elérni, hogy a  bankjegycsere zárása után, várhatóan 2019-től már csak új bankjegyek legyenek készpénzforgalomban. Így addig a jelenlegi - 1997-ben megjelent - sorozat bankjegyeit fokozatosan bevonják. A bevonási határidőkről pedig a jegybank időben ad majd tájékoztatás.

HOZZÁSZÓLÁSOK