Reagált a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) lapunk hétfői cikkére, amelyben arról írtunk, hogy ha a Zöld Híd több száz dolgozója nem vinné el a szemetet a szükségellátás időtartama alatt az érintett 116 Pest és Nógrád megyei településről, akkor végső esetben akár a lakosságot is mozgósíthatják a feladatra.

"A katasztrófavédelem október vége óta fennakadások nélkül irányítja és szervezi Pest és Nógrád megye 116 településén a hulladékszállítást, a tevékenység végzésére kötelezett cégek alkalmazottaival és eszközeivel. Minden olyan híresztelés, amely szerint sor kerülhet a lakosság bevonására, csak pánikkeltésre alkalmas álhír" - olvasható az OKF közleményében.

A nem rendszeres hulladékszállítás szabályairól szóló kormányrendeletet mondja ki, hogy a szükségellátás végső esetében a kukásautók kezelésére ideiglenes polgári védelmi szolgálatot rendelhetnek el. Ez pedig a lakosságot jelenti. Olyan káresemény kapcsán lehet mozgósítani a civileket, amit a hivatásos szervek (katasztrófavédelem, rendőrség, honvédség) és a karitatív szervezetek nem tudnak felszámolni segítség nélkül. Azt korábbi cikkünk is megemlíti, hogy a jelenlegi kukakáosz még nagyon messze van ettől a helyzettől.

Az ügy előzménye, hogy a Zöld Híd október 25-én jelentette be: leállítja az ellátási körzetéhez tartozó 116 településen a szemétszállítást, mert nem kapta meg a neki járó pénzt a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt.-től (NHKV). Hétfőn pedig lemondott Gémesi György a Zöld Híd B.I.G.G Nonprofit Kft.-t tulajdonló Észak-Kelet Pest és Nógrád Megyei Regionális Hulladékgazdálkodási és Környezetvédelmi Önkormányzati Társulás elnöki posztjáról.