Az előírások szerint a nyugdíjazást megelőző naptári év előtt elért keresetet, jövedelmet az országos nettó átlagkereset egyes években bekövetkezett növekedését alapul véve kell a nyugdíjazást megelőző naptári év kereseti szintjéhez igazítani - ezt nevezik valorizációnak. A szorzószámok összegét évente módosítják. Az idén nyugdíjba vonulókra az egy évvel ezelőttinél körülbelül 7,9 százalékkal magasabb értékek vonatkoznak - hívja fel a figyelmet a pénzügyi oldal.

A szorzó három év alatt emelkedett mintegy 15,8 százalékkal (a különböző évekre nem egészen azonos a dinamika). A mostani megugrás ennek tükrében is meglehetősen magas, ami alighanem a bérminimum és a minimálbér dinamikus emelésének köszönhető. Néhány kiragadott év valorizációs értékeinek alakulását táblázatban foglalták össze:

Valorizációs szorzószámok a nyugdíj megállapításához
Év2014.*2017.*
1970.73,66585,31
1980.40,08946,427
1990.15,10717,496
2000.2,7163,145
*azokra vonatkozik, akik ebben az évben kezdeményezték, illetve kezdeményezik a nyugdíjba vonulásukat
Forrás: rendeletek

Az előírások szerint viszont a nettó átlagkereset növekedés tényadatát a KSH februárban teszi közzé, és ennek alapján kell a kormánynak a tárgyévi nyugdíj megállapításhoz tartozó szorzószámokat kihirdetnie. Csak akkor válik lehetővé a nyugdíjak már valóságos megállapítása, amikor ezek a valorizációs szorzószámok megjelennek.

Ha valaki a korhatár betöltése után tovább dolgozik anélkül, hogy nyugdíjat igényelne, akkor évi hat százalékos nyugdíjtöbbletre szerez jogot. Emellett a különböző évek szorzószámai is folyamatosan emelkednek az utóbbi években - írta az Azénpénzem.hu.