Szijjártó szerint minden szabályos volt Gruevszki-ügyében

Három határt kellett átlépnie Nikola Gruevszki volt macedón kormányfőnek, hogy Magyarországra jusson, és mindhárom esetben teljesen szabályosan tette ezt - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. Azt viszont cáfolta, hogy sajtóértesülések, valamint balkáni hatóságok közlése szerint magyar külképviseletek munkatársai szállították a hazájában elítélt politikust.
Szabó Dániel, 2018. november 21. szerda, 11:36
Fotó: AFP - Kisbenedek Attila.

Kedden kiderült, hogy Nikola Gruevszki volt macedón miniszterelnök, populista, orosz- és Putyinbarát politikus menedék státuszát elismerte Magyarországon. A férfi a múlt héten került Magyarországra miután hazájában jogerősen elítélték egy korrupciós ügye miatt, valamint több másikban is eljárás zajlik ellene, útlevelét pedig bevonták.

A magyar külügyminiszter szerdai sajtótájékoztatóján próbált meg válaszolni az üggyel kapcsolatos néhány kérdésre. Itt beszélt arról, hogy Gruevszki minden esetben átadta utazási dokumentumait, és azokat ellenőrizték a hatóságok.

Szijjártó Péter - az MTI szerint - visszautasította, hogy magyar diplomaták részt vettek volna bármiféle "csempészetben vagy menekítésben". Korábban erről több hír is megjelent, sőt a montenegrói rendőrség is ezt állította a fuvarozásról a Deutsche Wellének. Az Index cikke szerint Szijjártó viszont a sajtótájékoztatón azt elismerte, hogy magyar diplomaták kísérték át a Balkánon a politikust.

A miniszter most azt mondta, hogy először a tiranai magyar nagykövetségen találkoztak Gruevszkivel, ekkor értesültek a menedékkérelméről. Közölte, nem tud háttéralkuról az ügyben, és szerinte az nehezen elképzelhető.

Az ügyben folyamatos a párbeszéd Macedóniával - tette hozzá Szijjártó Péter, aki kapcsolatban áll macedón partnerével, ahogy Pintér Sándor belügyminiszter is. A politikus elmondta, hogy legközelebb a NATO-külügyminiszterek december eleji ülésén találkozik a macedón diplomácia irányítójával. Megjegyezte, hogy az uniós külügyminiszterek hétfői ülésén senki nem vetette fel az esetet.

Szijjártó közölte, máskor is volt már, hogy menekültstátuszt kértek és kaptak más országok volt kormánytagjai. Azt is mondta, szerinte tárcájának nincs dolga az ügyben, hiszen nem hozzá tartozik az a hatóság, amely döntést hozott Gruevszkiről.

A miniszter közölte, Orbán Viktor miniszterelnök december elején Horvátországban részt vesz a Közép-európai Kezdeményezés tanácskozásán, és a tervek szerint kétoldalú megbeszélést folytat horvát kollégájával.

Macedónia Gruevszki menekülése után az előző, jobboldali kormány több tagját őrizetbe vette, hogy a további szökéseket megelőzze.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

krix6, 2018.11.22 09:05

A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

krix6, 2018.11.22 09:01

@zana:
G. soros szolgája jobb lenne ha nem szólnál semmit.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

zana, 2018.11.22 08:58

@Jakab.gipsz:
Orbán szolgája jobb lenne ha nem szólnál semmit. Már az egész világ ellenségünk, seggfejék azt hiszik hogy... Majd kap az ország akkora balhorgot, hogy belerogy hála nektek és Orbánnak.Országvesztők vagytok, erkölcstelen álkeresztény pogányok, rasszisták , embertelenek!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Jakab.gipsz, 2018.11.21 20:34

Figyeljük meg és vegyük észre a következőket : ahogyan europeer ez a tipikus libbsi osztja az észt,

Így kezdi "Egy qrvaország jellemzője az, hogy minden szabályos, ami a diktatúra kedvére való."

Csak céloz és manipulál.

Bezzeg amikor R. Polanski a pedofiliával vádolt nagy művész, menedékjogot kért a Svájciaktól, Svájc nem volt "qrvaország", sőt megmozdult a művész világ + a civil nyilvánosság. juj nehogy a köztörvényes bűnözőnek baja essen.

Nos, europeer ezért nincs alku, veletek és a sátánfajzat Sorossal, mentek ahová valók vagytok a történelem szemétdombjára.

Nem fogjátok az állandósult hazudozásaitokkal, meghatározni, a jövőnket. Nincs jogotok, semmi féle jogotok nincs.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Panzerkraftwagen_Drei, 2018.11.21 20:26

@729961: pontosan. Gyakorlatilag egy kommunista puccs történt Macedóniában soros és bandája támogatásával. Ezek ítéletére hivatkoznak most a bérliberáltak, akik bizonyára Rajk László perét és kivégzését is jogosnak és demokratikusnak tartják, békaemberestül, a hülyemórickák.

Ha ha ha
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html