Tarlós: túl sok a patkány, de folyamatos az irtás

Tarlós István főpolgármester közlése szerint a fővárosi patkányirtásért felelős cég folyamatosan végzi a munkáját, a tavaly augusztustól idén márciusig tartó időszakban csökkent a lakossági patkányészlelések száma, ugyanakkor a patkányok száma magasabb az elfogadhatónál.
Szabó Dániel, 2019. április 25. csütörtök, 10:36
Fotó: Napi.hu / Szabó Dániel

A főpolgármester az ATV Start című műsorában csütörtökön azt mondta: augusztustól márciusig "csökkenő görbét ír le" a patkányészlelések száma. Tarlós István butaságnak nevezte, hogy Budapest valaha is patkánymentes lett volna. "Nagyváros patkány nélkül nem létezik, Budapest az életben nem volt patkánymentes, és nem is lesz" a nagy alagút- és a csatornahálózat, a pályaudvarok és az illegális szemétlerakó helyek miatt - jelentette ki a főpolgármester.

Ugyanakkor közölte: valóban több a patkány annál, mint amit elfogadhatónak lehet mondani. A Nemzeti Népegészségügyi Központ szakértője szerdán azt közölte, hogy semmiféle közegészségügyi, járványügyi veszély nincsen - tette hozzá.

Tarlós István azt mondta, hogy a patkányirtásért felelős cég kiválasztásáról nyilvános pályázaton döntöttek, a nyertes cég 23 százalékkal olcsóbb ajánlatot tett, mint a másik.

A cégnek tavaly nyár óta van szerződése, ennek alapján kapja a pénzt, és az alaptevékenységet folyamatosan végzi. Tavaly ősszel a fővárosi kormányhivatal és a Nemzeti Népegészségügyi Központ jelezte, hogy a patkánypopuláció további növekedése várható, és egy intenzív irtást javasoltak. Ennek a módszerét dolgozták ki januártól márciusig - közölte a főpolgármester, emlékeztetve, a Fővárosi Közgyűlés decemberben döntött arról, hogy az intenzív irtásra plusz 650 millió forintot ad.

A pluszforrás felhasználásáról a Fővárosi Közgyűlés Közbeszerzési Bizottságának kellett volna szerdán döntenie egy szerződésmódosítással, de Karácsony Gergely  - a baloldali pártok főpolgármester-jelöltje, zuglói polgármester - bizottsági tag javaslatára nem fogadta el a testület a napirendet - mondta a főpolgármester. (Viszont a közgyűlés a fideszes képviselők távolmaradása miatt nem volt határozatképes szerdán.)

Megjegyezte azt is, széles körben azt hallja, hogy a patkányügynek az lenne a funkciója, hogy "némiképpen közömbösíteni igyekezzék" a zuglói parkolási botrányt. Hozzátette: Karácsony Gergely "belső körökben arról híres, hogy gyakorlatilag nem igen jár se közgyűlésbe se bizottsági ülésekre".

A főpolgármester a műsorban megerősítette, hogy augusztustól "a mélyalvási időszakban", éjfél ás hajnali öt óra között tervezetten nem szállhatnak majd fel és le repülőgépek a Liszt Ferenc-repülőtéren. Reményei szerint a zajjal kapcsolatos panaszok nagyságrendekkel csökkennek majd az éjszakai repülési tilalomról szóló megállapodásnak köszönhetően.

HOZZÁSZÓLÁSOK