Több vagy kevesebb eurón ülnek Matolcsyék?

A februárban 453,9 millió euróval emelkedtek a jegybank nemzetközi tartalékai a januári 327 millió euró növekedés után. A devizatartalékok összege a múlt hónap végén 25,165 milliárd eurót tett ki, 6,550 milliárddal kevesebbet az egy évvel korábbinál - derült ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) honlapján kedden megjelent előzetes adatokból.
Dzindzisz Sztefan, 2017. március 7. kedd, 09:39

Érdekesség, hogy tavaly februárban hasonló összeggel, 447 millió euróval emelkedtek a tartalékok, így az éves változás mértéke alig tér el a januári 6,557 milliárd eurótól.

A jegybanki devizatartalék éves csökkenését elsősorban a lakossági devizahitelek forintosítása, illetve az államadósság belső, forintból történő finanszírozása, az önfinanszírozási program magyarázza. Az MNB értékelése szerint a két program kiemelkedő mértékben mérsékelte a külső sérülékenységet, ugyanakkor időben elnyújtva, ütemezetten csökkentette a jegybanki tartalékokat, azaz a mérséklődés tervezett és prognosztizálható. (Matolcsy feje nemrég még más miatt főhetett: állítása szerint megpróbálták megbuktatni a kormányt és a jegybankot.)

A jegybank kommunikációjából korábban már kiderült, addig engedi csökkenni a nemzetközi tartalékok szintjét, amíg az meghaladja a befektetők által elvárt mértéket, amelyet általában az éven belüli lejáratú külső adóssághoz viszonyítanak. A rendelkezésre álló legutolsó adatok szerint az éven belüli lejáratú külső adósság 18,4 milliárd euró volt. A Guidotti-mutató alapján a devizatartalék értéke jelentősen meghaladta a rövid külső adósság összegét - írja az MTI.

HOZZÁSZÓLÁSOK