Történelmi mélységbe zuhant a forint! Jön a 350-es euró? (frissített)

Ma reggel újabb forintgyengülés mutatkozik a devizapiacon, az euró árfolyama elérte a 320-as szintet, ami új rekordot jelent. Az állampapírhozamok tovább robognak.
NAPI, 2012. január 4. szerda, 13:12
Fotó: Napi.hu

iután tegnap kissé lefordultak az amerikai indexek a napi csúcsaikról és az euró/dollárban sem folytatódott a pozitív korrekció az év eleji nemzetközi optimizmust sem lehet felhőtlennek nevezni, a befektetők kissé bizalmatlanok a nyakló nélküli vásárlással szemben. Ebben a környezetben a forint is sérülékenyebb, és persze azt sem szabad elfelejteni, hogy az utóbbi időben Magyarország lett a sztori a piacokon, azaz kiemelt figyelem övezi a rólunk szóló beszámolókat. Ma reggel épp a FinTimes közölt egy cikket, a megugró állampapírhozamok kapcsán.

Az eddigi csúcs 317,91 volt, ez a szint már többször sikeresen megállította a forint gyengülését. Elemzők szerint a befektetők forinteladásainak egyedül az IMF-tárgyalások sikeres előrehaladása tudna gátat szabni.

Meddig drágulhat még?

Amint arra korábban egy technikai elemzésünkben felhívtuk a figyelmet, a 317 forintos szint döntő jelentőséggel bír, e felett ugyanis már csak nagyon magasan látszanak technikai értelemben olyan pontok, amik gátat szabhatnának az euró árfolyamának, az első ilyeneket 350 forint feletti magasságokban lehetne keresni.

Röviddel tíz óra előtt az euró egysége 318,80, a dollár 244,30, a svájci frank pedig 261,50 forintnál járt. Később megvolt a 320 feletti euróárfolyam is.

A romló nemzetközi hangulat megtalálta a forintot - így a forint árfolyama is erodál. Ez még azonban nem az elpattanás, ami akkor következne be a végleg megszakadnak a tárgyalás az IMF/EU hitelekről - mondta Földi Balázs, a Commerzbank kereskedője. Az árfolyam ezen a szinteken lesz mindaddig, míg pozitív avagy negatív fordulat be nem következik az IMF-tárgyalásokon. (Az egyeztetések jövő szerdán indulnak Washingtonban, legalább is az informális forduló.)

Újabb hozamugrás az állampapírokban

Tovább szakad az állampapírpiac is, a 5-15 éves hozamok ma reggel már 10,7 százalékon álltak a tegnapi 10,3 és a hétfői 10 százalék körüli hozamok után. Vagyis csak a héten a hosszú hozamok bő 0,7 százalékponttal emelkedtek, ami egyértelműen jelzi, hogy a piacok az IMF-hitel bejelentésre várnak - tette hozzá Földi. Megjegyezte: ezen a hozamszinten már nem finanszírozható tartósan a magyar adósság.

Hozzátesszük: a helyzet tarthatatlanságát jól szemlélteti, hogy tíz százalék hozam esetében - tíz éves futamidőn számolva - a a felvett hitel dupláját kell visszafizetnie az államnak, vagyis minden 100 milliárdos hitelre a futamidő alatt 100 milliárdnyi kamatot kell fizetnie.

Itt a 320: betonfal vagy lepkeháló?

Az euró árfolyama ebédidőre 320-hoz érkezett, sőt fél egy körül kis időre a vételi oldal is 320 fölé emelkedett. Nagy a forgalom a piacon, a korábbi csúcs átlépésével stop megbízások aktiválódtak, emellett spekulánsok, momentumtraderek és black boxok (robotok) is rámozdulhattak az erős technikai jelzésnek számító csúcsdöntésre - mondta Ötvös Mihály a CIB senior devizakereskedője.

Amennyiben józanabb kommentek jönnek a kormány részéről, akkor az euró árfolyama is csökkenhetne 1-2 forintot - tette hozzá. 320-nál vannak offerek egyelőre, ott nagyobb vételi érdeklődés látszik, ami azzal függhet össze, hogy a devember 20-án 299,20 forintról induló nagyon meredek emelkedő trendcsatorna tetejét jelenti a 320-as szint, vagyis ha valahol, akkor itt még megpróbálkozhatnak a forint vevők. Lehet persze, hogy  ez csak feltételes megálló, egyelőre nem lehet megmondani, hogy mekkora forinteladási megbízások várnak még teljesítésre.

A jelen helyzetben távolinak tűnik Fellegi Tamás egy hét múlva esedékes amerikai útja, pedig a piac korábban örült, hogy már január 11-én sor kerül az újabb kapcsolatfelvételre az IMF-fel. Az üzletkötő attól tart, hogy az EU sem fog sietni a segítséggel. Nem zárható ki, hogy egy kicsit hagynak szenvedni - utalt a történelmi euróárfolyam okozta kínokra valamint az EU és a magyar kormány közötti feszült légkörre a piaci szereplő.

Az EUR/HUF hathónapos grafikonja

Forrás: Saxo Bank

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

aleva, 2012.01.04 17:59

@razarus: Mindenkinek megadom a bizalmat, amíg meg nem győződök az ellenkezőjéről. Meg aztán mindenki magából indul ki. Nem tudhatom, hogy mennyi pénz van a kasszában, de ha én ülnék ott, akkor tudnám, és az is biztos, hogy ilyen esetekre lenne, mert úgy intézném.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Blama, 2012.01.04 17:49

@melos: Na, miért? ( Törlesztés )
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

aleva, 2012.01.04 17:49

@Epelmeju: Remélem nem így gondolkodnak, mert az a pozícióhoz eléggé méltatlan lenne. Nagyon finoman mondva. Úgyhogy én nem gondolom, hogy így gondolják. Mint ügyeletes naív. De mindenki magából indul ki.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

RealMan, 2012.01.04 17:45

@Blama:
Ezt ne így számold - azt mondták.
Ezt nem lehet így számolni, mert azt úgy kell és az "úgy kell-ben" nincs veszteség...:o)
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

melos, 2012.01.04 17:36

@melos: Hónap elején amúgyis lassan "hagyományosan" gyengébb a forint. Bár ezt inkább emlékezetből írom, mindsem statisztika alapján, de határozottan úgy rémlik, hogy hónap elején mindig elgyengül a HUF, és hónap 2. felére tér magához nagyjából, hogy köv. hó elején megint elgyengüljön...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html