Új miniszteri biztosokat neveztek ki

Varju Krisztina a 2017-2018-as magyar V4 elnökség lebonyolításáért, Csépe Valéria a köznevelés tartalmi megújításáért felel majd. Az eddig a Duna Régió Stratégia végrehajtásáért felelős miniszteri biztos Joó István feladatkörét kibővítik a vízdiplomáciával.
Szabó Dániel, 2017. március 3. péntek, 17:30
Fotó: Napi.hu

Magyarország júliusban veszi át Lengyelországtól a Visegrádi Együttműködés (V4 országok) soros elnökségét. A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM)  pedig április elejétől külön emberre, Varju Krisztina Dórára bízza az ezzel kapcsolatos feladatok koordinálását. Jövő június végéig, a magyar mandátum végéig miniszteri biztosként ő irányíthatja a Közép-Európa Főosztály Regionális Együttműködési Osztályát - derül ki a Hivatalos Értesítőből.

Már jövő keddtől az Emberi Erőforrások Minisztériumának biztosa lesz Csépe Valéria. A feladata az lesz, hogy koordinálja a köznevelés tantervi-tartalmi szabályozói (Nemzeti Alaptanterv, kerettantervek) megújításának szakmai munkáit, felel a Nemzeti Alaptanterv koncepciójának kidolgozásáért, valamint elősegíti a kialakított fejlesztési területek és nevelési célok beépülését a pedagógiai kultúrába és a pedagógiai munkába. Megbízatása szeptember 6-ig, a tanév kezdetéig tart.

Új feladatokat kap Joó István a KKM-től: a korábban a Duna Régió Stratégia végrehajtásáért felelős miniszteri biztos mostantól a vízdiplomáciával és a vízipari exporttal kapcsolatban is eljár majd. Emellett elkészíti Magyarország vízdiplomáciai stratégiáját, és közreműködik annak végrehajtásában, kidolgozza a vízexport stratégiát is a gazdasági és a belügyi tárca bevonásával. Továbbá a leginkább kormányzati kifizetőhelyként emlegetett Magyar Export-Import Bank Zrt., illetve az MNKH Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. ez irányú tevékenységét is ő irányíthatja kinevezése visszavonásáig.

HOZZÁSZÓLÁSOK