Új párt alakul Magyarországon (frissített)

Liberális párt alapítását jelentette be Fodor Gábor volt SZDSZ-elnök.
Inforádió, 2013. január 16. szerda, 16:21
Fotó: Napi.hu

Önálló liberális párt élén szándékozik visszatérni a politikába Fodor Gábor, az SZDSZ volt elnöke - tudta meg a hvg.hu. A párt önállóan, a létező ellenzéki erőktől függetlenül kíván politizálni. Időközben a párt alapítását hivatalosan is bejelentette Fodor a Belvárosi Liberális Klubban, szerda este. A politikus, akit vendégként hívtak meg egy beszélgetésre azt mondta, tervei szerint a párt tavasszal állhat a nagyközönség elé, "a helyzet olyan, hogy erre szükség van" - tudósított az MTI. Nem engedhető meg, hogy képviselet nélkül maradjon az a félmillió ember, akinek liberális az értékrendje - tette hozzá a régi-új pártvezető.

Egy liberális párt olyan embereket tud mobilizálni, akiket ma mások nem tudnak megszólítani - véli Fodor, hozzátette, emellett viszont ő is azt szeretné, ha a 2014-es választásokig az ellenzéki pártok között együttműködés alakulna ki. A választási törvény szinte kiköveteli, hogy az ellenzék összefogjon és nagyvonalú gesztusokat tegyen egymás felé - mondta Fodor Gábor.

Három éve szűnt meg az SZDSZ, azután sokan felvetették, hogy létre kellene hozni egy liberális pártot. Ez viszont máig nem történt meg. Most viszont közelednek a választások, és nincs idő arra, hogy tovább várjanak - ismertette álláspontját Fodor Gábor. Olyan pártot szeretne csinálni, amely elvtelen kompromisszumok nélkül tudja képviselni a liberalizmust. Hangsúlyozta, hogy ez a párt nem az SZDSZ "remake-je" lesz.

Nagyon számít arra, hogy lesznek olyanok, akik támogatásra érdemesnek tartják majd a kezdeményezést - mondta arra a kérdésre válaszolva, hogyan hozzák létre a pártalapításhoz szükséges infrastrukturális hátteret. Lelkesedéssel nézi, hogyan alakulnak az ellenzéki formációk, de véleménye szerint azok mind baloldaliak - értékelt Fodor.

A 2014-es választás után arra is készen kell állni, hogy szót érthessenek azokkal, akik egy józan, jobbközép pártot akarnak megteremteni - mondta a politikus.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

USE, 2013.01.17 10:46

@MegaLaciBacsi:

Kutyafuttában elolvastam.
Nagya a zűrzavar.
Nincs fő cél. A legtöbb cél összefüggés nélküli.
A pénzkibocsájtás joga jelenleg is fenn áll azt csak az euró bevezetése szüntetné meg jogilag.
Kikre épít? ...azokra a buta emberekre akik hagyták magukat becsapni a bankok által.
Magyarországon az jó, hogy olyan kevesen vagyunk, hogy a politikában mindig is az az 1000 arc fog vissza köszönni, mert büntetlenül tehetnek meg bármit.
Kb. négy évenként kellene azt az ezer embert felakasztani, hogy 10 ciklus után beívódva a példájukkal megtisztult arcokkal lehessen valamit kezdeni.
Magyarország olyan kicsi, hogy két párt is bőven sok.
Remélem 2014-ben folytatódik a tendencia és már csak három párt marad a parlamentben. Az evolúciónak töretlenül folytatódnia kell...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

MegaLaciBacsi, 2013.01.17 10:33

Minden tiszteletem az alapítóknak! Olyan kitartást kívánok amilyen bátorságot mutatnak.

A Rendszerváltó Mozgalom (RVMP) irányelvei:
http://kaslerarpad.hu/?page_id=75
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

labandy, 2013.01.16 18:59

@WRC555: Strasszburg úgy dönt, hogy vissza kell fizetni a deviza hiteleseknek a zsuzskát a mi cha-nnyk akkor sem fog utalni a magyar bepalizott embereknek egy fillért sem utalni. Sok hű hó semmiért egy diktaturában? Hitlerhez sem Sztálinhoz nem lehett fordulni ugyanúgy @rb&n Vikt@rhoz sem aki kebel barátja cha-nny nak...a magyarok mehetnek a sóhívatalba panaszra. @rb#n már sokszor beintett az Uniónak..,ha lett volna gerince akkor a bankoktól beszedett különadóból soron kívűl kártalanította volna deviza hitelesek millós táborát, akik hatalomba segitették ezt a senkiházi trógert, nem tette ez azt bizonyítja hogy egy jellemtelen sunyi alattomos ember.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

szkiita, 2013.01.16 18:40

Menjen már ez a szerencsétlen Fodor ...,mit akar?...olyan buta ,mint a pi..a!!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

WRC555, 2013.01.16 18:02

Ha erről igen, akkor erről is hírt kellett volna adni:
http://kaslerarpad.hu/?p=2047#more-2047
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html