Változás: már idén munkaszüneti nap lesz a nagypéntek

Minden országgyűlési frakció támogatta a nagypéntek munkaszüneti nappá nyilvánítását - mondta Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára az M1-en.
Domokos László, 2017. február 21. kedd, 22:41

Az "ütemterv" szerint április 14-én szavaznak a törvényjavaslatról, amelyet - most úgy látszik - elfogadnak majd a Parlamentben - fogalmazott a politikus. (Mivel ez éppen az idei nagypéntekre esik, ez azt is jelenti, hogy csak 2018-től lesz valóban munkaszüneti nap ez a nap - a szerk.)

Az új fizetett szabadnap bevezetését a gazdaság helyzete is indokolja, ugyanakkor az emberek elmúlt 6-7 éves "megfeszített munkája" is ezt támasztja alá.

Soltész szerint az új szabadnappal az európai "középmezőnybe" kerül majd Magyarország, ami azt jelenti, hogy 12 ilyen nap lesz egy évben - írta az MTI.

A gazdaság teljesítménye lehetőséget ad a nagypéntek munkaszüneti nappá nyilvánítására - mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács (NGTT) ülésén február 9-én.

Ilyen kezdeményezés már négy évvel ezelőtt is volt, de a feltételek most adottak a változtatásra. Ezt a javaslatot már tavaly benyújtották, Balog Zoltán mellett Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes is támogatta.

Változás: Már idén munkaszüneti nap lesz

A nemzeti hírügynökség szerda reggel módosított a híren. Eszerint Soltész azt mondta pontosan: a parlamenti "ütemterv" azt mutatja, hogy most, április 14-én meglesz az első ilyen szabadnap.

Ez pedig azt jelenti, hogy a munkavállalók már idén négynapos húsvétra készülhetek.

HOZZÁSZÓLÁSOK