Varga Mihály: az év végére még nagyobb lehet a hiány

Júniusban már enyhén élénkült a gazdaság, de a második negyedévi GDP így is 10 százalékkal csökkenhet éves összehasonlításban, az egész évben pedig 5 százalékkal zsugorodhat, meghaladva a korábban várt, ma már optimistának tűnő 3 százalékos jóslatot - közölte a pénzügyminiszter csütörtökön a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában az MTI szerint.
Szabó Zsuzsanna, 2020. július 23. csütörtök, 12:45
Fotó: MTI Fotó / Illyés Tibor

Varga Mihály azt mondta, hogy a legnagyobb éves visszaesést áprilisban mérték, akkor 20 százalékos volt a csökkenés. Májusban lassult a gazdaság visszaesése, a hónap végén pedig megfordult a trend, és júniusban már az enyhe élénkülés jelei is mutatkoztak.

A miniszter szerint idén a GDP arányában 1 százalékos, 488 milliárd forintos államháztartási hiánnyal számoltak, de a fél év végére már 3,8-4 százalékos, több mint 1800 milliárd forintos hiány alakult ki.

A koronavírus-járvány elleni védekezési alapra mintegy 600 milliárd, a gazdaság védelmi alapra több mint 1100 milliárd forintot különítettek el, ezek határozták meg az első fél évet - tette hozzá.

Év végére még magasabb lehet a hiány, mert a gazdaság újraindítása további forrásokat igényel, és a járvány második hullámára is lehet számítani - fejtette ki.

Varga Mihály ismét hangsúlyozta, hogy a járvány jó gazdasági helyzetben érte az országot, ezt mutatja a tavalyi 5 százalékos és az idei első negyedévi több mint 2 százalékos gazdasági növekedés.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

narancsragacs, 2020.08.02 11:34

A saját szarotokba fogtok belefulladni miska ! A sok sok értelmetlenül elköltött pénzbe amikor még volt mit mert adott az EU. - Igaz annak is jó részét elloptátok.....
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

europeer, 2020.07.23 18:37

Nemrég volt vele egy szimpatikus interjú, még gitározott is Varga.
Amikor hiányról és irritáló pénzosztásokról olvasok, mindig beindul egy dal.
Milyen szép lenne, ha Varga eljátszaná:
.
Felnőttem a gettóba,
A mamám nekem azt mondta
Inkább fiam te vedd el
Minthogy tőled vegyék el
És tudom lopni nem szép dolog
De dolgozni azt nem fogok
Mindig jönnek az ötletek
Hogy hogyan szedjem el a pénzedeet
Ilyen az életem (ilyen az életem)
Tele a két zsebem (tele a két zsebem)
(és senki nem szól ránk)
Ilyen az életem (ilyen az életem)
De a te pénzeden (de a te pénzeden)
(és senki nem szól ránk)
.
Lopni, megyünk lopni
A Pityinger, meg a Váradi
És lopni, megyünk lopni
(senki nem szól ránk)
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

ittott, 2020.07.23 17:26

egykor korrekt szakember volt. mára ugyanolyan udvari bohóc lett, mint a többi. hosszú a névsor...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

toferi41@freemail.hu, 2020.07.23 17:17

Ezek után még mindig áll a jövő évi költségvetés, abban is a 4,8%-os gazdasági növekedés, Miniszter úr?És még mindig azzal hitegeti az önkormányzatokat , hogy ne sírjanak a különböző adók, támogatások elvétele és megszüntetése miatt mert a gazdaság akkorát fejlődik, hogy abból bőven ki tudják gazdálkodni az elvett pénzeket?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html