Varga felülmúlta Matolcsy álmát

Már söralátét méretű bevallásra (amit eredetileg Matolcsy György akkori miniszter vetett fel 2010-ben - a szerk.) sincs szükség, az szja-kitöltési korszak az idén véget ért - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az MTI-nek.
Domokos László, 2017. június 1. csütörtök, 07:22
Fotó: Napi.hu

Jól vizsgázott az e-szja, hiszen a tavalyi évhez képest duplájára nőtt a bevallásukat elektronikusan beküldők száma. Az új rendszernek köszönhetően május 23-án 3,8 millió magánszemély tudta le bevallási kötelezettségét - értékelt a politikus.

A gazdasági és a stratégiai kabinet együttes ülésén elfogadta a nemzetgazdasági tárca e-szja beszámolóját. Néhány uniós országban, például Finnországban, Portugáliában vagy Svédországban a magánszemélyek bevallását már az adóhivatal készíti el, azonban ilyen gyorsan és eredményesen még egyetlen országban sem történt meg az átállás. Míg tavaly az adózók előzetes kérésére 455 ezer bevallást készített el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), addig idén 3,8 millió magánszemély helyett dolgozott.

Tavaly félmillióan küldték el elektronikusan bevallásukat a NAV-nak, idén csaknem 950 ezren - mondta Varga Mihály. Az e-szja felületet 1,7 millióan keresték fel. Annak ellenére, hogy a tervezet automatikusan akkor is érvényes bevallássá válik május 22-én, ha semmit nem teszünk, megérte időben elfogadni, mert a beküldéstől számított 30 napon belül utalja a NAV a visszajáró adó összegét. Ezt csaknem 430 ezren meg is tették, módosítás nélkül elfogadva a tervezetet. Az e-szja rendszerén keresztül mintegy 160 ezren módosították, egészítették ki a bevallásukat - részletezte az adatokat a miniszter.

A jövőben minden bevallást megvizsgálnak, leegyszerűsítenek, és ahol csak lehet, a bevalláskészítés terhét átvállalja az adóhivatal. Az e-szja most jelesre vizsgázott, 2018-tól pedig a NAV - a rendelkezésére álló adatok alapján - jövedéki adóbevallás-tervezetet küld majd az érintetteknek - tette hozzá Varga Mihály.

Egy kép 2010-ből
Napi Gazdaság

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

napiszar, 2017.06.01 11:53

@rigolya:
Hát te meg az a tipikusan öntudatos hülye vagy.
1. sajátomat 2 kattintás volt intézni.
2. abevben másét csináltam, de a korábbi években sajátomat is.
3. jelenleg nincs érvényesíthető adókedvezményem.
4. leszarom az 1%-okat.

Egy gyengébb képességű, de átlagos földi halandónak mindez max 5-10mp idejébe került volna önerőből végiggondolni, de neked külön segítség, kiselőadás kell, hogy talán-esetleg felfogd.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

rigolya, 2017.06.01 11:36

"Az új rendszernek köszönhetően május 23-án 3,8 millió magánszemély tudta le bevallási kötelezettségét - értékelt a politikus."

1. Akik bevallása meg még nem érkezett meg, azt lexarja.
2. Az automatikus bevallás "élesedése" nem egyenlő azzal, hogy az lesz a végleges adóbevallás!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

rigolya, 2017.06.01 11:34

@napiszar: Hmmm-hmmm...

Minek abev-ezett, ha csak 2 kattintás volt?

Ha csak 2 kattintás volt, akkor:
1. Az adókedvezményeket nem vette igénybe.
2. Hagyta a nagy kalapban az 1%-os felajánlásokat.

Ez aztán az öntudatos jobberfan!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

napiszar, 2017.06.01 09:49

@Kiss.tamas@kissti.hu:
Idén kb 2 kattintás volt a saját szja bevallásom (e-szja).
Az abev-vel a "több oldalas nyomtatvány", meg kb negyed óra, mivel jó részét automatikusan számolja.

Lélegezni ne lélegezzenek helyetted?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Kiss.tamas@kissti.hu, 2017.06.01 08:41

Matolcsy álma megbukott. Varga ma is alszik.
Hol lehet egyszerübb? Csupán a könyvelők által megadott adatokat fogadják el. Ha valaki kedvezményt igényel, továbbiakban is több oldalas nyomtatványt kénytelen kitölteni.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html