Végre beindul a magyar gazdaság

Londoni pénzügyi elemzők szerint az eddigi aktivitási mérőszámok alapján a magyar gazdaság erőteljesen kezdte az idei évet, és valószínűleg a jelenlegi várakozásoknál nagyobb ütemben növekszik 2017 egészében, jövőre pedig monetáris szigorítási ciklus várható.
Domokos László, 2017. március 17. péntek, 17:38

A Capital Economics közgazdászai a közép- és kelet-európai feltörekvő gazdaságokról összeállított, pénteken ismertetett havi előrejelzési körképükben közölték: várakozásuk szerint a magyar GDP a konszenzust meghaladó mértékben, 3,5 százalékkal bővül az idén.

A növekedési lendületet egyszerre több tényező is segíti - ezek közé sorolták a várhatóan fellendülő beruházásokat, a társasági adó csökkentését, az EU-finanszírozások tavalyi lassulásának halványuló hatásait, a banki hitelkihelyezések javuló kondícióit, valamint a minimálbéremelés és a lazább költségvetési politika fogyasztásélénkítő hatását.

Mivel a magyar gazdaságban elfogytak a kapacitásfeleslegek, az erőteljes kereslet emelni fogja a maginflációs nyomást. A teljes éves infláció már az idei harmadik negyedévben irányt vesz az MNB 2-4 százalékos célsávjának felső tartományai felé, és ez jó eséllyel monetáris szigorítást eredményez. Ennek első lépése valószínűsíthetően a jelenleg alkalmazott nem konvencionális monetáris intézkedések visszavonása lesz, ami várhatóan a 0,9 százalékos MNB-alapkamat szintjére emeli a bankközi rátákat a jelenlegi 0,2 százalékról.

A Capital Economics londoni elemzői az MNB első kamatemelését jövőre várják, és azzal számolnak, hogy a magyar jegybank alapkamata 2018 végére 1,75 százalékra emelkedik.

A szigorodó kamatkörnyezetben 2018-ban 2,3 százalékra lassulhat a magyar gazdaság növekedési üteme - írta az MTI.

HOZZÁSZÓLÁSOK