Állami támogatást kap a magánkézbe került Design Terminál

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma márciusban 600 millió forint támogatást adott a Design Terminálnak. A szervezetet tavaly a bürokráciacsökkentés jegyében szervezte ki a kormány. A már nem állami intézmény pontosan annyi pénzt kap idén, mint mikor még állami tulajdonban volt - írja a Magyar Nemzet.
Szabó Dániel, 2017. április 6. csütörtök, 15:25

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) által közzétett támogatási szerződések alapján a Design Terminál Közhasznú Nonprofit Kft. kultúrpolitikai és ifjúságpolitikai feladatok megvalósítására, tehetséggondozásra és kreatívipari termékek megismertetésére kapott idén 600 millió forintot. Böszörményi-Nagy Gergely, a Design Terminál ügyvezetője és tulajdonosa a lapnak elmondta: a korábbi állami háttérszervezet nonprofit cégként tevékenykedik tovább, közszolgáltatási szerződésben állnak az állammal jelenleg is.

A vállalt feladatok ellentételezésére nyújtanak be támogatási kérelmet az Emminek. Az ügyvezető tulajdonos elismerte, hogy a korábbi évekhez hasonlóan idén is 600 millió forintos támogatást kapnak. Ezt az indokolja Böszörményi-Nagy szerint, mert a szervezet jogi átalakítása nem eredményezett feladatcsökkenést. A jövőben viszont csökkentenék az állami támogatás mértékét. Már a piaci forrásaikat is sikerült növelni.

A Design Terminál leépítéséről tavaly döntött a kormány. Rajta volt a bürokráciacsökkentés jegyében megszüntetett vagy kiszervezett szervezetek listáján. A 2004-ben, még Medgyessy Péter által alapított állami cég megszűnése után, a Böszörményi-Nagy Gergely által újraalapított, immár magántulajdonú nonprofit szervezetbe Csák János korábbi londoni nagykövet is beszállt befektetőként.

Csák János, Magyarország volt londoni nagykövete szakmai befektetőként vásárolta meg szeptemberben.

A korábban a budapesti Erzsébet téri volt buszpályaudvar épületében üzemelő létesítmény most a Kálvin tér közelébe költözött. Az ingatlan maradt állami tulajdonban, most étterem üzemel benne - a korábbi sajtóhírek szerint több szálon is kötődik Orbán Viktor miniszterelnök vejéhez, Tiborcz Istvánhoz - idézi fel a lap.

HOZZÁSZÓLÁSOK