Az árverseny miatt aggódik a GVH

A Gazdasági Versenyhivatal megállapította, hogy a Lakberendezők Országos Szövetsége által kidolgozott honorárium szabályzat korlátozta az árversenyt a lakberendezők között - közölte a GVH pénteken az MTI-vel.
Dzindzisz Sztefan, 2018. november 30. péntek, 13:44
Fotó: Napi.hu

A GVH a jogsértés megállapítása mellett komplex oktatási, tájékoztatási és megfelelési program végrehajtására kötelezte a szövetséget.

A tájékoztatás szerint a Lakberendezők Országos Szövetsége (LOSZ) a lakberendezési szakmában szokásos vállalási árak mértékére, az árak számítási módjára, módszertanára, struktúrájára vonatkozó honorárium szabályzatot fogadott el, majd időközönként felül is vizsgálta az ebben szereplő vállalási árakat. A LOSZ tagjai számára etikai vétségnek minősült a díjakkal kapcsolatos szabályok be nem tartása, amelynek következtében a vállalási árat be nem tartó tag akár szövetségi tagságát is elveszíthette.

A GVH megállapítása szerint a honorárium szabályzat korlátozta a gazdasági versenyt, ezért jogsértő.

A GVH korábban már felhívta a kamarákat és a gazdasági szereplőket tömörítő társadalmi szervezeteket, hogy működésüket, etikai szabályzataikat és más önszabályozási tevékenységüket hozzák összhangba a versenyjogi szabályokkal. Az árversenyt korlátozó - ajánlott vagy szakmai minimum árak meghirdetése, áremelések összehangolása -, illetve a piac területi vagy más felosztását eredményező döntések ugyanis mind a magyar, mind az uniós jog versenykorlátozást tiltó szabályaiba ütközhetnek. (Átverték a fogyasztókat, 11 milliós bírságot fizethetnek.)

HOZZÁSZÓLÁSOK