Reorganizációs tervet készített a Bahart Zrt, amelyet a részvényesek május 6-ig véleményezhetnek. A dokumentum szerint alapvető változások előtt áll a cég. Ezzel - a Népszava cikke szerint - beigazolódtak a tulajdonos önkormányzatok félelmei, miszerint a többségi tulajdonos állam a legértékesebb vagyonelemek eladására készül.

Emlékezetes, hogy az állam, amely tavaly év elején került a tulajdonosok közé, egy 6,6 milliárdos tőkeemeléssel érte el, hogy az önkormányzatoknak ne legyen sok beleszólása a cég működésébe.

QP | Quality Placement

A terv készítői az új tulajdonosi struktúrára és a koronavírus-járványra hivatkozva írják, hogy a Bahart profiljába a jövőben a személy- és ipari hajózás, a révközlekedés és a közforgalmú kikötők üzemeltetése fér bele, emiatt nem üzemelteti tovább szállodáját, kempingjeit és vitorláskikötőit.

Utóbbiból 11-et üzemeltet a cég, összesen 1800 hajós férőhellyel. Ezek felújításra szorulnak, a munkálatok elvégzése helyett azonban az értékesítésben gondolkoznak. A szerződések megkötése után a hajózási cég alapít egy kft.-t, ebbe apportálja a vitorláskikötőket, s csak a működtetéshez szükséges vagyont adja majd át a majdani bérlőknek. Vagyis a terület elvileg a cég tulajdona marad, de az azon lévő kiszolgáló létesítmények, vendéglátóhelyek és minden egyéb a bérlőké lesznek.

A Bahart 2023-ig 2,2-2,8 milliárd forint bevételt remél a bérleti jogok értékesítéséből. A dokumentum egyik mellékletéből az is kiderül, hogy a vitorláságazattól az idén 967 millió forintos bevételt remél a cég.

A személyhajózás optimalizálásaként megszűnik hat menetrendi és négy sétahajójárat, három pedig módosul, négy pénztárt - Balatonkenese, Csopak, Balatonszemes, Szigliget - bezárnak, öt hajót pedig kivonnak a forgalomból, s ezek közül hármat értékesítenek.

A 22 közforgalmú kikötő közül négyet - Balatonkenese, Csopak, Balatonakali, Balatonudvari - zárnának be, s adnák el a területüket.

A vállalat átalakítása elbocsátásokkal is járna: a tervezet szerint 65 munkatárstól válna meg a Bahart, ami éves szinten 300 millió forintos személyi költségcsökkenést jelentene - írja a Népszava.