A betétesek még e hónapban hozzájutnak megtakarításaikhoz, amelyet az Országos Betétbiztosítási Alap automatikusan fizet majd ki (100 ezer euróig, mintegy 30 millió forintig), és amelyhez az MNB elegendő forrást nyújt - mondta Windisch László, az MNB felügyeleti alelnöke.

A jegybank előre hozott vizsgálatsorozatot kezdett a brókercégek nyilvántartási rendszereinek áttekintésére.

Az MNB Pénzügyi Stabilitási Tanácsa (PST) hétfő délután hozott döntést a négy hitelintézet - BRB Buda Regionális Bank, DRB Dél-Dunántúli Regionális Bank, DDB Dél-Dunántúli Takarék Bank és ÉRB Észak-magyarországi Regionális Bank - tevékenységi engedélyének visszavonásáról, miután az MNB vizsgálatának megállapítása szerint a kisbankok eszközeinek értéke nem nyújt fedezetet a velük szembeni követelések teljesítésére. Mivel a Buda-Cash Brókerház Zrt. súlyos, bankonként tízmilliárdos nagyságrendű összegekkel nem tud elszámolni, emiatt a hitelintézetek saját tőkéje is negatívvá vált.

Az OBA vezetése kedden tárgyalja a DRB bankcsoport kártalanítási ügyét

Az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) igazgatótanácsa kedden kora reggel tárgyalja a DRB bankcsoport kártalanítási ügyét, miután a jegybank hétfőn délután visszavonta a csoporthoz tartozó kisbankok tevékenységi engedélyét. Tóth István, az OBA kommunikációs vezetője az MTI-nek elmondta: a testület keddi ülésén dönt a kártalanítás leggyorsabb módjáról. Ezt követően sajtóközlemény útján haladéktalanul tájékoztatja a nyilvánosságot a kártalanítás módjáról, valamint a pontos maximális összegről is.

Az engedély-visszavonó határozatokkal automatikusan, külön kérés nélkül megindul az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) kártalanítása. Az OBA a betétgaranciával érintett valamennyi betétre - a lakossági és vállalati megtakarítások e körbe tartoznak - törvényi előírás alapján 20 munkanapon belül maximum mintegy 30 millió forintig (100 ezer euróig) kárkifizetést teljesít. A korábbi tapasztalatok szerint az OBA a törvényes határidőnél sokkal gyorsabban fizetett a betéteseknek.

A DRB Bankcsoport adatai (2013 végén, milliárd forint)

MérlegfőösszegHitelállományBetétállománySaját tőkeAdózott eredmény
DRB54,57428,15327,9964,493-0,242
BRB34,10712,32123,8341,6250,009
DDB37,03910,89627,3782,8050,074
ÉDB63,06328,16041,1503,2440,004
Összesen188,78379,53120,35812,167-0,155
Forrás: MNB Aranykönyv, Napi.hu-gyűjtés

 

Több mint 123 ezer betétes juthat pénzhez

Így márciusban valamennyi fogyasztó kamatostul hozzájut a kártérítéséhez. Az OBA kártérítésének plafonja bőséges fedezetet nyújthat a lakossági károsultaknak, hiszen a négy érintett kisbanknál az átlagos betétösszeg nagysága ennek csak töredékét teszi ki. A DRB bankcsoportnál - a vállalati és intézményi ügyfelekkel együtt - bő 123 ezer betétet kezeltek mostanáig.

Az OBA-nak minden körülmények közt meglesz a kellő fedezete a betétesek kártalanítására, mivel az PST arról is döntött, hogy elegendő jegybanki forrást biztosít e célra - tette hozzá Windisch.

A Buda-Cash Brókerháznál Jendrolovics Pál Péter felügyeleti biztos a törvény szerint az ügyfelek érdekeire tekintettel, és a kialakítandó tiszta helyzet érdekében határozhat a nyitott pozíciók lezárásáról. A brókercég ügyfelei is jogosultak kártérítésre, amelyet mintegy 6 millió forint összegig a Befektető-védelmi Alap (Beva) nyújt majd számukra.

A Buda-Cash-nél történtek nyomán az MNB hétfőtől előre hozott vizsgálatsorozatot indított a befektetési vállalkozási piac több szereplőjénél. A soron kívüli ellenőrzések célja, hogy a felügyelők áttekintsék az érintett brókercégek nyilvántartási rendszereinek megbízhatóságát. A jegybank minden körülmények közt véghezviszi a pénzügyi rendszer megtisztításának másfél éve megkezdett folyamatát.

A vizsgálatsorozatot, amely nyomán tavaly felszámolás indult egyebek közt a Széchenyi Kereskedelmi Banknál, a Körmend és Vidéke Takarékszövetkezetnél, és a jegybank számos jogosulatlan szolgáltatóval, például a Fortress-csoporttal szemben lépett fel sikeresen, az MNB még akkor is véghezviszi, ha ez egyes érdekcsoportokat sérthet - miondta Windisch.

Legyen minél hamarabb tiszta helyzet!

Az egyre szigorúbb felügyeleti eljárásokat azzal indokolta, hogy minél hamarabb tiszta helyzet legyen a piacokon.

Az MNB kezdeményezi a jogalkotónál, hogy az eddigi ötévenkénti átfogó vizsgálat helyett jóval sűrűbben, akár évente kerüljön sor a jövőben olyan vizsgálatra, amely áttekinti a brókercégek helyzetét. A jegybank egyéb - például a könyvvizsgálók felelősségének megerősítését célzó - jogszabály-módosítási lépéseket is kezdeményez. Az MNB ugyanakkor a saját vizsgálatainak gyakorítására, módszertanának szigorítására vonatkozó intézkedéseket természetesen saját hatáskörében, jogszabály-módosítás nélkül is megteszi - tette hozzá Windisch.

Haladékot kapnak az adóbefizetésekre a nehéz helyzetbe került kaposváriaknak

Haladékot ad az adóbefizetésekre az önkormányzat a Buda-Cash-ügyben zárolt bankszámlák miatt nehéz helyzetbe került kaposváriaknak - tudatta a városháza hétfőn. A helyi adók első részletét március 15-ig kell befizetni, ám azoknak, akiknek ez nehézséget okoz, mert nem tudnak hozzáférni a megtakarításaikhoz vagy éppen a havi járandóságukhoz, azok kérelmezhetik az adó későbbi befizetését és azt is, hogy tekintsen el az önkormányzat a késedelmi kamat felszámolásától - áll a közleményben. Az egyéni kérelmeket 2015. március 15-ig lehet benyújtani a polgármesteri hivatal adóügyi irodájához.