Új pozícióban tért vissza a nyugdíjazott miniszter

Németh Lászlóné korábban miniszterként felügyelte a trafikpályázatokat, most felügyelőbizottsági elnök lett a trafikpályázatokat kiíró állami társaságban.
Vég Márton, 2019. július 12. péntek, 15:16
Fotó: Napi.hu / Szabó Dániel

Tavaly december óta új felügyelőbizottsága van az állami ND Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt.-nek, a testület elnöke Németh Lászlóné lett, aki a második Orbán-kormány nemzeti fejlesztési minisztere volt. A politikus 2011 és 2014 között miniszterként volt tagja a kormánynak, majd 2016-ig a Miniszterelnökség nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért és postaügyekért felelős államtitkára volt, amikor nyugdíjazását kérte.

Az ND Nemzeti Dohánykereskedelmi (NDN) oldaláról kiderült, hogy Németh Lászlóné havi 120 ezer forint tiszteletdíjat kap a felügyelőbizottság elnökeként.

Érdekesség, hogy a dohánypiac átalakításakor éppen ő volt a miniszter, a trafikpályázatok vesztesei hozzá nyújtottak be petíciókat. A felügyelőbizottság az NDN szervezeti és működési szabályzata szerint ellenőrzi a cég ügyvezetését és megvizsgálhat minden lényeges üzletpolitikai jelentést.

Jelenleg a parlament előtt van a 2011-ben elfogadott trafiktörvény szigorításáról szóló javaslat, amit Lázár János nemdohányzók védelméért felelős miniszterelnöki biztos nyújtott be. E szerint a kiadható koncessziók küszöbértékét megemelnék 3000 főről 4000 főre. Vagyis a 4000 fő alatti településeken maximum csak egy trafik működhet. Egy kormánypárti módosító javaslat szerint pedig éjszaka nem lehetne alkoholt vásárolni a nemzeti dohányboltokban, a jegyző pedig akár be is zárathatná azt a trafikot, amelyik nem tartja be a korlátozást.

Ennek persze nem örülnek a trafikosok. "A módosító javaslat indokolásában megjelenő ok (állampolgárok nyugalmának megzavarása) egyes dohányboltok esetében valóban fennállhat, úgy gondoljuk, ennél enyhébb jogalkotói eszközökkel is kezelhető az adott probléma. Ki kell azonban emelni, hogy a szabály nem teremt általános, országos tilalmat, mivel a helyi lakókörnyezeti sajátosságok figyelembe vételével az adott képviselő-testület dönthet a tilalom bevezetése mellett" - válaszolta lapunknak Lengyel Antal. A Magyar Dohány Kiskereskedők Szövetségének elnöke szerint összességében elmondható, hogy a szeszes italok a nemzeti dohányboltok termék kínálatában meghatározó szerepet játszanak, így a tervezet kétségtelenül kedvezőtlen szabályt tartalmaz számos kiskereskedőre nézve. A szövetség arra törekszik, hogy ez a szabály végül ne váljon a törvénymódosítás részévé.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

na4, 2019.07.13 11:58

Ez a cikk a "Gigantikus bírságot kapott a Facebook" linkre kattintva jön fel. Teljes káosz :-(
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

tlg01, 2019.07.12 16:58

szar nyugdíjasnak lenni ilyen
zero inflációs időkben
se pénz se hatalom
majd segít a ner
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html