Ez az egyik legjobb befektetés

Idén ősszel megkezdte hitelezési tevékenységét az Erste Lakástakarék Zrt. - mondta lapunknak Ungvári Krisztián elnök-vezérigazgató. A lakástakarék-pénztári szerződések száma és az átlagos havi megtakarítás is tovább növekszik.
Domokos László, 2015. december 10. csütörtök, 12:25
Fotó: Napi.hu

- Jó időszak a mostani a magyarországi lakás-takarékpénztárak (ltp-k) számára. Hogyan áll az Erste Lakástakarék?

- Jelenleg valamivel több mint 70 ezer aktív szerződésünk van, mintegy 220 milliárd forint szerződéses összeggel.

- Új ügyfeleket is sikerült bevonzani?

- Az alacsony hozamkörnyezetben az állami támogatással együtt lakástakarékok révén elérhető hozam nagyon kedvező - termékmódozattól függően tíz százalék körüli. Gyorsan hozzáteszem azt is, hogy az ltp-s értékesítés akkor is töretlen volt, amikor jóval magasabb, 6-8 százalékos volt a hozamszint.

Idén az értékesítésünk érdemben, mintegy negyven százalékkal erősebb a tavalyinál. Végre a piac egésze is bővül: Magyarországon sokáig a piac penetrációja - azaz a lakosság arányában az ltp-s szerződések száma - 12 százalék körüli volt. Majd ez az arány három éve növekedésnek indult, azaz új ügyfeleket is sikerült bevonzani. A megtakarítók és a kedvezményezettek száma egyaránt emelkedett.

Nem változott az a korábbi arány, hogy minden negyedik-ötödik megtakarító több szerződést is köt, miközben az általuk aláírt szerződések száma nőtt. Folyamatosan emelkedik viszont a vállalt havi megtakarítás nagysága és az átlagos futamidő is, ezzel a szerződéses összeg - az futamidő végén felvehető teljes összeg- is nő. Ma még csak lassan nő a fiatalok számára kötött szerződések száma, elsősorban a 30-45 éves korosztály kezd megtakarításba.

- Mennyire vannak a havi húszezer forinttól - hiszen ekkora összeggel optimalizálható legjobban az állami támogatás?

- Az elmúlt négy évben folyamatosan nőtt az átlagos havi megtakarítás, a korábbi 14-15 ezer forintról 17 ezerre, Ez az érték úgy alakul ki, hogy az ügyfelek nagy része köt 20 ezer forint havi megtakarítással szerződést; míg nálunk jelenleg 5 ezer forint a vállalható legkisebb havi megtakarítás. Ezzel párhuzamosan az átlag szerződéses összeg is 2,7 millióról 3,3 millió forintra emelkedett. Ez a növekedés egyrészt a megtakarítási hajlandóságon belüli az ltp növekedésének, másrészt a nyitásidíj-mentes kedvezményes konstrukciók piaci térnyerésének köszönhető.

A futamidőnél a két szélső lehetőség a leggyakoribb. A négy év mellett az elérhető hozam maximalizálása szól, míg a tíz évnél a legnagyobb az elérhető szerződéses összeg, így használható fel a legtöbb pénz lakáscélra.

- Hogyan lehet versenyezni egy négyszereplős piacon, két bevezetett és ismert márka nyomában?

- Magát a terméket a rá vonatkozó jogszabály pontosan körülírja. A helyzetet talán a tej piacához tudnám hasonlítani: miközben a termékekben kevés a különbség, a csomagolásban és árazásban el lehet térni - a gyakorlatban erős piaci verseny van a kereskedők között. Egyrészt van olyan lakástakarék - az Erste is ide tartozik -, amely jellemzően nyitási díj-kedvezménnyel, más inkább lojalitási programmal operál. Másrészt pedig az értékesítési csatornák - saját személyi bankári-ügynöki hálózat vagy saját alapvetően banki hálózat használata - is eltérőek a piaci szereplőknél.

- A havi számlavezetési díj mind a négy piaci szereplőnél a jogszabályi maximum, 150 forint. Ebben miért nem versenyeznek lefelé?

- Az ügyfeleknek többet számít a számlanyitási díj (mely a szerződéses összeg egy százaléka) részleges vagy teljes elengedése.

- Miközben igencsak ismert az ltp, mint konstrukció, miért nem népszerűbb?

- Bár az első lakástakarékok 1997-es indulás óta az ügyfelek jelentős része tud arról, hogy Magyarországon működnek ilyen intézmények, a penetráció továbbra is meglehetősen alacsony. A német és a cseh ötven százalék feletti arány is igencsak messze van, nem beszélve Ausztriáról, ahol lényegében a szülők már a gyermek születésekor megkötik az első szerződést, majd a lejáratkor újrakötik. De még Szlovákiában is húsz százalék feletti a mutató.

Az ügyfelekkel beszélgetve gyakori tapasztalat, hogy bár tudják, létezik a rendszer, nem tudják megítélni, hogy ez számukra előnyös-e. Emellett sokszor keverik a támogatott hitelekkel vagy akár a szocpollal, a csokkal. Sokan nem tudják, hogy ez a 30% állami támogatással járó konstrukció mindenki számára elérhető, gyakorlatilag bármilyen lakáscélra felhasználható- a lakásvásárlástól a felújításon át a korszerűsítésig, vagy akár a hitelkiváltásig.

A hüvelykujjszabály szerint ahhoz, hogy egy lakás értéke ne csökkenjen, átlagosan hétévente fel kell újítani. Ehhez pedig kapóra jön a lakástakarék. Ráadásul Magyarországon csaknem mindenki saját tulajdonú lakásban él.

Az Erste Lakástakarék Zrt. adatai (év végén)
ÉvAktív szerződés (ezer)Szerződéses összeg (milliárd Ft)
20117,725,7
201221,775,0
201341,2119,7
201455,9165,6
Forrás: Céginfo.hu, Napi.hu-gyűjtés

- Hogyan hatna a piacra ha sok év után végre emelkedne az ltp-s megtakarítás utáni éves állami támogatás?

- Ha a 30 százalékos arány megtartása mellett nőne az évente elérhető állami támogatás, akkor emelkedhet a szerződéses összeg és az így megvalósítható lakáscélú beruházás. Emellett nem tudjuk, hogy jelenleg mekkora az a réteg, amely azért nem köt még több ltp-s szerződést, mert nincs a családjában olyan közeli hozzátartozó, akit kedvezményezettként jelölhetne meg, ezzel növelve a családon belül elérhető állami támogatást.

- Az Erste Lakástakarék Zrt. 2011 végén indult, így a legrövidebb megtakarítási idejű konstrukcióknál a közeljövőben kezdődik az első hitelek kihelyezése. Itt mire számítanak?

- Valóban az első szerződések megtakarítási időszaka most ősszel járnak le, az első kiutalások legkorábban 2016. januárban lesznek. Hiteleinkkel a bank hitelezési portfólióját szeretnénk hatékonyan kiegészíteni. Tapasztalataink szerint amíg korábban a legfontosabb cél a lakásfelújítás volt, addig ma már egyre több ügyfél akar lakásvásárlásra félretenni, valamint meglévő lakáshitelét törleszteni.

Az ajánlati palettánk - a megtakarítási időszak lejáratakor már igényelhető Lakáshitelen túl - 2016 első negyedévében bővülhet. Két új termékkel készülünk, hogy az ügyfelek a lejárat előtt is meg tudják valósítani lakáscéljaikat: áthidaló hitellel, valamint azonnal áthidaló hitellel.

Előbbit, mely a megtakarítási időszakban igénybe vehető a meglévő ügyfeleinknek kínáljuk, míg az azonnali áthidaló hitel már a megtakarítás első pillanatától elérhető lesz. Az utóbbi olyan fixált kamatozású hitelt is jelenthet, amelynek futamideje akár 22 (tíz megtakarítási és tizenkét hiteles) év is lehet - ennyi időre előre tudja az ügyfél, hány százalékon veszi fel a hitelt és pontosan mekkora lesz a havi törlesztő összege.

HOZZÁSZÓLÁSOK