"Itt ami van, az az erdő!" - így nyer teret a biomassza

A biomassza égetésén alapuló fűtési rendszert számos vidéki településen építettek ki az elmúlt években. A gépekkel javarészt a középületek hőellátását oldják meg az önkormányzatok, a technológia használatával jelentős összegek megtakaríthatóak. A gazdaságos üzemeltetés azonban nagyban függ a helységek környezeti adottságaitól, energiaültetvények esetleges telepítésétől, de a jelenlegi közmunkaprogramtól is.
Kónya Ádám, 2021. január 30. szombat, 11:46
Fotó: Napi.hu / Kónya Ádám - Biomassza

Tavaly nőtt a távhőtermelők által felhasznált biomassza aránya - közölte a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal a napokban. A biomassza felhasználása azonban nem csak a távhőtermelők által jelentős.

Korábban csak az általános iskolát fűtöttük vele, egy éve azonban a polgármesteri hivatal épületét is rákötöttük a biomasszával működő kazánra. Azóta körülbelül egymillió forintot spórolunk az önkormányzati ingatlan fűtésén éves szinten - mondta Kovács Szilárd, a közel 1600 főt számláló, Borsod megyei település, Hangony polgármestere lapunknak.

A kazánház
Napi.hu, Kónya Ádám

A biomasszát fásszárú növények darálásával állítják elő. A massza alapanyagául szolgáló növényzet begyűjtését Hangonyon a közmunkaprogramban részt vevő munkások végzik, jelentős összegeket takarítva meg a településnek. Ez a módszer Magyarország azon területein nyert teret, ahol más megújuló energiaforrások használatára kevésbé gazdaságos.

Ennek a vidéknek a történetében az erdő mindig fontos szerepet játszott. Errefelé kevés a napsütötte órák száma, ezért kevésbé támaszkodhatunk napenergiára. Szélcsatornában sem fekszünk, ami gazdaságossá teszi a szélerőművek telepítését, valamint a geotermikus energia is túl mélyen van. Itt ami van, az az erdő. Ezért is létesült több biomassza-tüzelésre épülő fűtési rendszer az ózdi járásban - mondta Kovács Gergely, a Hangony-VK Nonprofit Kft. ügyvezetője. A szakértő hozzátette azt is, hogy Ózdnak és környékének az erdőség szolgáltatta olcsó energia lehet az egyik kitörési pontja, ami ide vonzhat több céget.

Kovács Szilárd polgármester (balra), valamint Kovács Gergely ügyvezető
Napi.hu, Kónya Ádám

A hangonyi, biomassza-tüzelésű kazán automatizált, a működéséhez szükséges energiát pedig gázolajból nyeri, ami viszont költséges. Az ilyen jellegű fűtési rendszerek gazdaságos működtetéséhez ezért több feltételnek is teljesülnie kell.

Ha nincs a közmunkaprogram, valamint nincs a közelben számottevő erdőgazdálkodás, ahonnan kaphat az önkormányzat némi fatörmeléket, esetleg nincsenek a falu tulajdonában olyan területek, amely megtisztítása után keletkezik a fűtéshez alkalmas növényi hulladék, úgy nehezebb gazdaságossá tenni a biomasszakazánok működését. Járható út viszont a könnyen kitermelhető energiaültetvények telepítése - mondta az ügyvezető.

Kovács Gergely elmondása szerint az energiaültetvényekbe olyan fák telepíthetőek, amelyek magas a tüzelési értéke, a rendezett ültetésnek köszönhetően pedig egyszerűen és gyorsan kitermelhetőek, valamint 5 éven belül vágóképes állapotba kerülnek. A nyár-, fűz- és akácfa van engedélyezve erre a célra.

Biomassza
Napi.hu, Kónya Ádám

A hangonyi önkormányzatnak saját uborkaföldje és kenderültetvénye is van. Évről évre jelentős bevételeik származnak az uborkából, így az uborkagazdálkodás fejlesztése és bővítése folyamatosan terítéken van.

A kender (latinul cannabis) ültetésében is nagy potenciált látnak, mivel számtalan felhasználási módja ismert, ezért igen nagy a felvevőpiaca. Leveleit és termését rengeteg iparág hasznosítja, a már-már fa keménységű szára pedig kiválóan alkalmas például papírgyártásra vagy biomassza előállítására. Az ültetvényeket szintén közfoglalkoztatották gondozzák, ami még gazdaságossá teszi a művelésüket.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

dakujeme, 2021.01.30 17:27

@Brennus:
Álszent duma? A tied meg abszolút hülyeség. A biomassza tüzelés olyan járulékos költséggel jár, hogy az soha nem térül meg. Ostoba fidesznyik, az energiaerdő által lefoglalt terület az ne költség például? Neked nem mert Fidesz komcsi agyad azt hiszi a föld ingyen van. Nyár meg fűz annak aztán van fűtőértéke ostoba, főleg ha nyers. Mire az kazánba kerülhet többe kerül mintha gázt vesz!
És ezt hogyan tárolod? Jó nagy szint építesz neki, gondosan megszárítod előtte.
Gondolataid a kukába valók!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Brennus, 2021.01.30 16:27

@gondolkoggyunk: Álszent duma a biommasszáról.
Kovács Gergely elmondása szerint az energiaültetvényekbe olyan fák telepíthetőek, amelyek magas a tüzelési értéke, a rendezett ültetésnek köszönhetően pedig egyszerűen és gyorsan kitermelhetőek, valamint 5 éven belül vágóképes állapotba kerülnek. A nyár-, fűz- és akácfa van engedélyezve erre a célra.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

gondolkoggyunk, 2021.01.30 16:13

Ha száz millió forint állami támogatással oldjuk meg azt, hogy a fűtésszámla évente egy millióval kevesebb legyen, az egy száz év múlva megtérülő befektetés. Ezt nem úgy hívják, hogy "okos üzlet", hanem úgy, hogy az "adófizetők tudatos megkárosítása".
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html