FAZ: Orbánnak új kedvenc ellensége van

Németországban a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) foglalkozott Magyarországgal, a konzervatív lap a Jobbikról írt keddi számában.
MTI, 2016. november 22. kedd, 12:09
Fotó: Napi.hu

Orbán új kedvenc ellensége a jobbszélről című, Vona Gábor pártelnököt is megszólaltató írásában a szerző, Stephan Löwenstein kiemelte, hogy "Magyarország szélsőjobbosai kihívják a miniszterelnök pártját", és törekvésük sikeréért "arculatváltást" hajtanak végre, amely azonban "számos okból kevéssé hiteles".

A Jobbik a magyar szélsőjobb képviselője a parlamentben, de Vona Gábor nagyjából két éve igyekszik lemosni a szélsőjobb "címkét" a szervezetről. Az ellenzéki párt elnöke ezzel kapcsolatban a lapnak elmondta, hogy sok közös elem van a jobboldal, illetve a baloldal szélére sorolt erők között, és ez a fajta megkülönböztetés ma már nem +iránymutató+, a törésvonal nem a két oldal, hanem a 20. és a 21. század között van.

A FAZ szerzője hozzátette, hogy Vona Gábor és pártja vált a kormány és a "hozzá közel álló médiumok" politikai támadásainak fő célpontjává. Ezt a folyamatot a nemzet ügyének +elárulására+ vonatkozó politikai természetű vádak mellett "személyes mélyütések" is jellemzik - tette hozzá, beszámolva a politikus állítólagos homoszexuális kapcsolatairól szóló híradásokról, amelyekkel kapcsolatban kiemelte, hogy akár politikai "halált okozó támadást" is jelenthetnek, legalábbis egy olyan párt vezetője ellen, amelyben a "homofób hangok" a normalitás részét alkotják.

Az elbukott alkotmánymódosítás ügyét taglalva hozzáfűzte, hogy a "nyílt hadüzenet" megküldésének időpontja november 8., amikor Orbán Viktor kormányfő Vona Gábor miatt 2010 óta első alkalommal vereséget szenvedett a törvényhozásban.

A szerző szerint Orbánnak a Jobbik konkurenciája 2014-ig nem okozott gondot, inkább "stratégiai pluszt" jelentett, mert nem kellett tartania a baloldal és a szélsőjobb összefogásától akkor sem, ha a Fidesz esetleg gyengülne. Azonban a kormánypárt támogatottsága a 2014-es újabb választási győzelem után gyors ütemben csökkent, a Fidesz elveszítette az alaptörvény módosításához szükséges többséget, miközben a Jobbik megindult a politikai spektrum közepe felé, ami "egyértelmű politikai támadás" volt a Fidesz ellen.

Stephan Löwenstein a többi között hozzátette, hogy a Fidesz soraiban úgy látják, november 8-án ugyan "taktikai vereséget" szenvedtek, de egyben "stratégiai győzelmet" arattak, mert ezután mindig meg lehet vádolni a Jobbikot a nemzeti érdekek +elárulásával+. A Jobbik önálló alkotmánymódosítási kezdeményezésével kapcsolatban kiemelte, hogy Vona igyekszik egy "manőverrel" válaszolni erre a törekvésre, és majd kiderül, hogy két, egyformán "ideologikus narratíva" közül melyik érvényesül tartósan.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

isabella, 2016.11.22 15:38

.......és persze az európai országok és vezetőik hisznek e még a közös Európában és értékeiben. Ha engem csak a saját országom érdekel című felvonás következik, az egy tragédia szerintem, mindenki számára. Ez újabb háborúkhoz vezet.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

matura, 2016.11.22 15:38

A magyar választásokat a határontuliak szavazata, ez már zsebben, az egyházak által befolyásolt emberek, ez is zsebben, a cigányság szavazatai, ez farkas flórián által zsebben, a közmunkások tömegei, ez is zsebben, a jobbik és baloldal ellentéte, ez is kipipálható,
a média fideszé, kubatov listái, szavazógépezet a fideszé, úgyhogy kár erőlködni,
az ellenzék esélye reálisan a nullánál is kisebb, nem az ellenzék tehetetlensége,
hanem bénává injekciózása miatt, egyébként mszp pénzügyileg megsemmisült Gyurcsány zseniális székház devizahiteles megoldása miatt.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

isabella, 2016.11.22 15:17

A magyar választásokat az fogja eldönteni, hogy milyen a jövőképe a magyar embereknek.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

isabella, 2016.11.22 15:01

..........bár szegénynek szegény, kétségtelen.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

isabella, 2016.11.22 14:58

.....A Vona Gábor biztosan nem a Terry Black miatt fog veszíteni, ha veszít. Ennyire h.....e azért még a magyar választó sincs.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html