A közel 518 millió forintos fejlesztéshez a vissza nem térítendő támogatás mellett 150 millió forint kölcsönt is igénybe vesz a vállalkozás - írja az MTI.

Az új, rugalmas eljárás lényege, hogy 79 százalékkal csökkenti a gyártási költséget, a gyártási idő pedig háromnegyed óráról akár 7 percre is rövidülhet.

A cég a projekt lezárulta után több mint százféle fémtartály sorozatgyártásával számol, amelyeket többek között autó- és az élelmiszeripar is hasznosíthat. Alkalmasak lesznek többek között kipufogókba, szélerőművekbe, borászati edényeknek, és lakossági felhasználásra is.

A termékek mellett maga a technológia és a gyártósor is versenyképes lehet a világ bármely pontján - tették hozzá. A Baranya megyei, mindszentgodisai székhelyű Mérnök-Tér Kft. adózott eredménye 2018-ban megközelítette a 18 millió, 2019-ben a 3 millió forintot. Forgalma ezalatt 104 millió forintról majdnem 150 millió forintra nőtt.