Gerendai Károly elárulta, mit kell tenni a járvány után

Sok újítást vezetett be vállalkozásaiban a Sziget fesztivál atyjaként ismert Gerendai Károly, aki szerint új stratégiák kellenek a mostanihoz hasonló helyzetek átvészeléséhez - írja a Turizmus.com.
Szász Péter, 2020. október 20. kedd, 19:29
Fotó: Napi.hu

Gerendai a Budapesti Gazdasági Egyetem turizmussal és vendéglátással foglalkozó diákszervezete, a Budapest Tourism Club (BTC) őszi nyitó előadásán osztotta meg gondolatait.

Szerinte tanulnunk kell a jelen helyzetből, a sok új kezdeményezés és ötlet nem más, mint maga a tanulási folyamat és útkeresés. Rövid, közép-, és hosszú távon is próbálkoznunk kell új stratégiákkal, hogy felkészültek legyünk, ha hasonló vagy súlyosabb természeti, egészségügyi, gazdasági válsághelyzettel kell szembenéznünk - idézi a portál a szakembert.

A Gerendai tulajdonában lévő Costes Downtown étterem az első hullám idején házhoz szállította az alapanyagokat, recepttel együtt, melyet követve a vendégek maguknak készíthették el a fogásokat.

A mostani, második hullám idejére ezt továbbgondolták, és az új koncepció szerint a mesterszakácsok személyesen mennek ki a megrendelő otthonába, ott befejezik és a személyzet segítségével feltálalják az ételt.

Szintén új ötlet, hogy a vendégek egy úgynevezett Budapest Eye fülkéiben fogyaszthatják el ételeket.

 

 

HOZZÁSZÓLÁSOK