Gyorsított a Waberer's

Az első fél évben a Waberer's International Zrt. árbevétele 8 százalékkal nőtt a múlt év azonos időszakához hasonlítva és meghaladta a 261 millió eurót (81,7 milliárd forint) - közölte a nemzetközi közúti fuvarozással foglalkozó vállalat.
MTI-Eco, 2015. szeptember 9. szerda, 15:39
Fotó: Napi.hu

A tájékoztatás szerint az EBITDA (a kamatok, az adózás és értékcsökkenés leírása előtti eredmény) 15,3 százalékkal, 37,6 millió euróra nőtt ugyanebben az időszakban. Az európai nemzetközi árufuvarozók közül a Waberer's rendelkezik az egyik legfiatalabb, kétéves átlagéletkorú flottával. A flottát a cég az első fél évben 5,3 százalékkal bővítette 2014 azonos időszakához képest, így már több mint 3400 járműből áll.

A cég járművei a június végéig tartó hat hónapban összesen 213 millió kilométert tettek meg Európában, ami 5,7 százalékkal több, mint egy évvel korábban - olvasható a tájékoztatásban.

A Waberer's legfontosabb piaca 2015 első hat hónapjában változatlanul Németország, Magyarország, Olaszország, Franciaország, az Egyesült Királyság és Spanyolország volt. A legnagyobb mértékben az olaszországi feladású, illetve címzésű fuvarfeladatok bevétele nőtt 2015 első hat hónapjában az előző év azonos időszakához képest - írják.

A cég nemzetközi flottájának rakottsági mutatója az első fél évben elérte a 91,5 százalékot, amely a menedzsment megítélése szerint meghaladja az európai átlagot a nemzetközi fuvarozás terén.

A mintegy ötezer munkavállalót foglalkoztató Waberer's International Zrt.-nek Franciaországban, az Egyesült Királyságban, Németországban, Olaszországban, Lengyelországban, Romániában és Szlovákiában működnek leányvállalatai.

HOZZÁSZÓLÁSOK